Mostanában elkezdtem félni. Úgy érzem sokszor hallom Tom hangját. Sokan nem értik, hogy miért így hívom.  Most a házunk ajtaja ücsörgöm. Hajam lazán egy lófarokba van fogva, ovális szemüvegem villan a sötétben. Senki sincs otthon, én pedig nem tudok bemenni. Anyáék mostanában mindenféle záró-bűbájt alkalmaznak. Apa 3 féle varázslatot, Anya kettőt bocsájtott az ajtókra.
Gondolataim Harryre kanyarodtak. A srác, az én hősöm és különleges varászló két hete elhagyott Cho-ért. Megértem, hiszen az a lány gyönyörű és nőies is. Már túl tettem magam a dolgon, mégis fel sem tudom fogni, hogy miért jött össze velem, ha Choért epekedik. Talán ha ló nincs... ?

Draco Malfoy már régóta bolondul értem, de csak egy csókot kapott tőlem. Mielőtt mindenki rosszra gondolna, nem azért, mert olyan fajta vagyok. Egyszerűen megsajnáltam, amikor Ron a Roxfort mögötti pocsojába verte véresre őt.
És Tom? Ő érte másodikban vonzódtam, barátian viselkedett velem. Miután Harry megmentett tőle, örökre el kellett felejtenem. Egészen ötödikig sikerült. De mostanra mintha hallanám a hangját. Hallom, hogy gyöngéden a nevemet suttogja. Ebben a pillanatban is.

Mocorgást hallok szembe velem egy bokorból. Felpattanok.
Csak egy macska volt. Hátrálok egy lépést, és az ajtónak ütközöm. A fekete macska egy fekete hajú, szép arcú ám komoly tekintetű fiúvá változik.
- Tom, visszatértél? Ne bánts! - szóltam a fiúhoz. Ő az ujjait a számra tapasztotta. Csak egy pillanatra pislogtam, de mire kinyitottam a szemeim egy koponya nézett rám, vörösen izzó szemekkel. Már nem az aranyos Tom.

Reggelre a halott Ginny Weasley testét a szél cirógatta, hajába néha belakapott. Ahogy gondolatban Voldemort ujjai is.