Mint a tenger, az ég ragyogó kék színben pompázott, a nap csak úgy ragyogott, ezzel jelezve; eljött a tavasz. A nyüzsgő diákok előkapták rövid szoknyáikat, nadrágjaikat, toppokat, pólókat. Az iskola nagy része odakint, a szabadban töltötte szabad idejét, kivéve egy lányt, aki az idejét vagy a könyvtárban, vagy a hálószobájában töltötte. Az titkos RBF vizsgákra való készülés, a Tusa, és az, hogy Jamie még mindig nem emlékszik semmire, teljesen padlóra küldte. Igazából nem az volt itt a legnagyobb probléma, hogy Jamie nem emlékszik, hanem még mindig azzal fruskával találkozgat esténként. Egy hónap eltelt, s Jamie jelét sem adta annak, hogy bármiféle vonzódást is tanúsítana Eliana iránt.
Liana egy, a többihez hasonló csodálatos nyárias napon, ismét a könyvtárban ült, és csak úgy bújta a könyveket. Ezúttal benézett a könyvtár tiltott részlegébe is, amire McGalagony professzortól kapott felhatalmazást a Tusára való készülés jogával. Unottan, s teljesen máshol járva lapozgatta a vastag könyveket, mikor egy érdekes című iromány akadt a kezébe: ”A Sötét Nagyúr Legyőzése, Avagy a Potter-Család Diadala”
Elianának megfordult a fejében, hogy az ő családjáról van szó, de teljes mértékben kizárta ezt a gondolatot a fejéből, hiszen a könyv régi volt, biztosan egy ősi családról szólt. Viszont a kíváncsiság erősebb volt nála, ezért kinyitotta a könyvet a legelső oldalon.
„Ez a könyv minden idők legemlékezetesebb sötét varázslójáról szól, mit titkolni fogunk James és Lily Potter jövendőbeli leszármazottjai előtt. A Potter család emléke örökké bennünk fog élni, hiszen megmentettek minket, minden idők legnagyobb sötét varázslójától Albus Dumbledore segítségével, és a kis Eliana, és Harry Potter közrejárulásával miről ők mit sem tudnak – és nem is fognak. Azon az estén midőn James és Lily végzett a Sötét Nagyúrral, nem csak ők végeztek velük, hanem gyermekeik is. Kisfiúk Harry Potter egy éves volt, mikor a Sötét Nagyúr rá támadt. Édesanyja amitvel csak tudta, védte fiát, testével szeretetével. Azt viszont nem is sejthette, hogy mi lesz születendő kislányával, aki épp a napokban készült világra jönni, Eliana Potterrel. Mikor Voldemort rájuk szórta a halálos átkot, James az asszony elé ugrott, s az átok valami oknál fogva vissza pattant a Sötét Nagyúrra, és az holtan esett össze. Az átok négyük között cikázott, s ahogy az asszony, Lily Potter állította, hasában pislákoló fény gyúlt, s halk gyerek kacajt hallott, mikor rá jött a szülés. A világot ők mentették meg egy szörnyű, s borzalmas embertől, aki szinte már csak egy test volt semmi más, de ezekről részletesebben olvashattok a több mint 1000 oldalon.”

Elianának tátva maradt a szája. Egy zsugorító bűbájjal zsebre vágta a könyvet, s elhatározta év végéig minden titkot megfejt a könyvből. Kérdésekkel a fejében baktatott ki a könyvtárból, egy rakás olvasnivalóval, mikor frontálisan belerohant valakibe.

- Jajj, ne haragudj, elbambultam – mentegetőzött a döbbent fiú, akiben Eliana Jamie-re ismert. Arca nyúzott volt, mintha napok óta nem aludt volna, s valamin nagyon zakatolna az agya.
- Semmi baj... - nyögte a lány, majd szemét a földre szegezve, kezdte el szedegetni a könyveket.
- Várj, segítek.
- Nem kell, boldogulok egyedül is.
- Hát jó... De mondd csak, kérdezhetek valamit?
- Mondd...
- Miért állítottad, hogy te vagy a barátnőm?
- Mert ez az igazság...
- Ez nem igaz. Az én igazi barátnőm mást állít.
- Mégis mit?
- Azt, hogy míg én kómában feküdtem, te direkt akasztottad a nyakláncot a nyakamba, ezzel is, hogy magadhoz köss, mivel soha nem voltál képes elviselni, hogy nem lehetek a tied.
- Ez hazugság...
- Nem tudom. Nem hiszem, hogy a párom hazudna.
- Figyelj... Ne idegesít fel. Van így is elég bajom. Szia!
Eliana futásnak eredt, karjai zsibbadtak a nehéz könyvek alatt, de nem törődött vele. Szemei ismét könnybe burkolóztak, s nem volt képes elviselni, a újonnan jött fájdalmat, pedig megfogadta, hogy sohasem sír többet. Ahogy távolodott a folyosón, még hallotta Jamie hangját, ahogyan a nevét kiáltozza, de nem törődött vele. Sőt... Ameliával sem törődött, hiszen megfogadta, vár, hogy Jamie rájön- e hogy ő az igazi szerelme, nem az a fruska. Szobájába érve – amit szinte mint mindig, most is üresen talált – levágódott az ágyra, s eltöprengett azon, hogy már csak egy hete van a második próba idejéig...

- Igen...
- Mi a három tiltott átok?
- Imperio, Cruciatus, és Adeva Kadevra.
- Helyes. Milyen színű az unikornisok vére?
- Öö... Ezüst, azt hiszem.
- Helyes. Íme a vers – a kentaur kezével a kőtáblára bökött, melyen kusza sorok jelentek meg, egy három részes verset formálva.

Ha szívem bomlott, bús malom
S várok rémes pozdorja-sorsra:
Jön hirtelen egy nyugalom.

Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.

- Ez most micsoda?
- Magának kell rájönnie.
- De hát...
- Dumbledore írta önnek ezt.
- Értem... Talán arról szól, hogy ki kell tartanom, és nem adhatom fel, mert vár még valami rám?
- Pontosan. Íme a kincs – a kentaur a tábla mögé nyúlt, majd kihúzott onnan egy ezüstösen csillogó hajcsatot. Eliana egyből észrevette, ez legjobb barátnőjéé, melyet Harrytől kapott. Mint egy villanás, úgy jött neki a felismerés, ezek a bizonyos kincsek szerettei holmii, amiket majd minden bizonnyal vissza kell nekik juttatni. Tisztelettudóan megköszönte a kentaurnak a próbát, majd távozott. Mostanra az idő már besötétedett, a hatalmas fák pedig félelmetes látványt nyújtottak. Ahogy Eliana ballagott tovább, hirtelen léptek zaját hallotta, mintha több ember futott volna egyenesen felé. Pálcáját egyből elő kapta, majd szembe találta magát, egy észveszejtően hatalmas pókkal. Eliana eleinte lefegyverző bűbájokkal próbálkozott, de mindegyik hatástalan volt, az óriási méretű pók pedig csak egyre közeledett. Elianának hirtelen eszébe jutott a könyv, melyben a Sötét Nagyúrról írtak. Rengeteg fejezetet elolvasott már belőle, s az egyikben a Tiltott Rengetegben élő hatalmas pókokról esett szó, melyek ellen csak két átok használt.
- Arania Exuhamai! - ordította, mire a pók ájultan a földre rogyott. Eliana nagyon izgult, hogy sikerül-e neki az átok, mivel még soha életében nem használta, viszont a másik átkot, a halálost, tiltott átkot, nem is akarta.
Kicsit nagyobb nyugalommal ment tovább, mikor a földön egy fekvő hippogriffet talált. Egyből odarohant hozzá, mire az szárnyaival idegesen csapkodni kezdett. Eliana nem gondolkodott, a hippogriff hatalmas vágás ejtett jobb karján, melyből vér kezdett csordogálni. Szemeit összeszorította a fájdalomtól, elmormolt egy halk kötöző bűbájt, majd a már nyugodt állat elé lépett. Lassan meghajolt, felvette vele a szemkontaktust, és várt. Az állat fekvő testhelyzetében lassan bólintott, mire Eliana lassan letérdelt mellé. Az állat csak feküdt, s gyorsan lélegzett, mintha az utolsó levegőket szívná magába. Eliana fejét törte mi lehet a probléma, hiszen biztos volt benne, hogy ez a próba része, mivel az állaton egy karcolást sem látott. Akárki átkozta meg az állatot, biztos valami kevésbé fájdalmas átokkal, mivel Dumbledore, nem lett volna képes ártani egy ilyen teremtménynek, s legfőképpen Hagrid pedig nem hagyta volna. Eliana próbálkozott a dermesztő átok ellentétével, s minden egyébbel, de semmi sem hatott. Végül tett egy kísérletet a lábbilincselő átok ellen, mire az állat felállt, s elrepült. Eliana egy elégedett mosollyal nyugtázta sikerét, majd a már messze szállt hippogriff helyére pillantott, ahol egy karlánc díszelgett. Egyből felismerte bátya, Harry karláncát, melyet Ginnytől kapott karácsonyra. Gyorsan zsebre vágta, majd indult tovább. Hamarosan ismét lépteket hallott, de ezek sokkal gyorsabbak voltak, mint mikor a pók közeledett felé. Hátulról hirtelen valami alárohant, megfogta az egyik lábát, majd a már közelben lévő tó felé kezdte húzni. Eliana miközben sikítozva próbálta körmeit a földbe mélyeszteni kapaszkodásképp, válla fölött hátra tekintett, s azt hitte káprázik a szeme. Sárgászöld pikkelyes bőrű, majomarcú, hátán teknősbéka páncélt viselő kappát vélt felfedezni, melynek a feje búbján lévő horpadás tele volt vízzel, míg áldozatát elvonszolja a vízig, majd kegyetlenül megcsonkítja. Eliana tudta volna mi legyen a teendője, de ebben a pillanatban teljesen leblokkolt. Kétségbe esetten sikítozott, remélve hátha valaki a segítségére siet, de nem jött senki, ők pedig egyre csak közeledtek a tó irányába. Eliana nagy nehezen előkapta pálcáját, rászórt a kappára, egy erős lefegyverző bűbájt, mire az hanyatt esett, Eliana pedig feltudott állni. A kappa ismét támadásba lendült, Elianát fellökte, aki egy kisebb dombon legurulva pont a tó mellé zuhant. Bal karjába fájdalom hasított, mintha több ezer kis tű szurkálná belülről a bőrét, s a húsát. Úgy jött neki a felismerés bal karja eltört. Elmotyogott gyorsan egy „ferulát”, mire karján szoros sínpólya keletkezett. A kappa ismét támadásra készült volna, de ezúttal Eliana gyorsan meghajolt előtte, mire a kappa megállt. Látszott, hogy játszik a gondolattal, miszerint, ő is meghajoljon, de mivel a kappa rendkívül udvarias lény, kénytelen viszonozni főhajtását. Eliana újra, s újra meghajolt előtte, mit a kappa viszonzott. Eliana észrevette a fején lévő horpadásból egyre több víz folyik ki, s már alig van benne. Mikor az utolsó pár csepp is kifolydogált belőle, a kappa fejét fogva, kétségbe esve rohant vissza vízbe, s többé nem jött ki onnan. Eliana bal karját szorongatva, melybe minden egyes lépésnél újabb fájdalom hasított, haladt tovább. Ahogy mendegélt előre, észrevett nem olyan messze egy üstöt. Mikor odaért, az üstben csak egy cetlit talált, melyen két szó állt: Felic Felicis.
Eliana egyből tudta mi a feladata, mivel semmiféle hozzávalót nem látott, ezért elrakta a cetlit, s mivel sürgette az idő, neki látott a főzet hozzávalóinak kereséséhez. Már vagy két órája görnyedt az üst fölött, reménykedve, hogy nem rontott el semmit, lassan kezdett elkészülni. Kisebbfajta fiolát vélt felfedezni a fűben, s egyben meg is fogalmazódott benne a kérdés, melyre nem talált választ: Ez eddig is ott volt, vagy most került oda?
Nem igazán érdekelte a válasz, a kis fakanállal, amelyet az első hozzávaló beszerzése után talált, kimért pár cseppet az aranyosan fénylő folyadékból, majd elindult. Hirtelen valami ezüstösen csillogót vélt felfedezni az egyik fán. Félelem, s kíváncsiság érzése kavargott benne, de a második elnyomta az elsőt. Gyorsan odaszaladt a fához, ahol egy ismerős nyakláncot pillantott meg. Az ezüst lánc szórakozottan forgolódott a fa egyik ágán, Elianától egy karnyújtásnyira. A medál most Eliana felé fordult, s észrevette a hátoldalán saját nevét. Szemei megteltek könnyek, tudta, hogy ez is az egyik kincs, ezért szívén egy hatalmas kővel nyúlt fel az ághoz lekapta róla a láncot, majd rohant, amerre a lába, s az ösvény vitte. Lassan egyre erősödő üdvrivalgást hallott, majd hirtelen fények jelentek meg előtte. Futott, ahogy csak bírt, majd hamarosan kiért a rengetegből. Rengeteg diák ült még a lelátókon, ott volt az apja, az igazgatók, s az összes tanár. Amint kiért a bozontból hatalmas taps vette kezdetét. Eliana szemeivel egyből Jamie-t kereste, majd meg is találta, aki Harryvel ölelkezve ugrált, s tapsolt. A második ember, vagy inkább két ember, akit tekintete keresett a másik két bajnok volt. Ezek közül egyiket vélte felfedezni az elsősegély sátorban, aki egy ágyon ült, s a Madam Promfey épp a lábát kötözgette, melyen egy harapás illetéktelenedett. Piton professzor lépett oda hozzá leellenőrizni a kincsek megvannak-e, majd felmutatta őket a bíróknak, akik csak bólintottak. Ebben a pillanatban Eliana előtt elsötétül a világ, majd ájultan rogyott a földre.