18., Újra a Roxfortban
Lettus 2007.12.27. 23:44
Eliana és Ginny unottan forgolódtak ágyukban.
- Ginny! - suttogott Eli.
- Eliana! Mi van?
- Hiányzik Jamie...
- Mennyünk? - futott át ördögi vigyor Ginny képén.
- Gyerünk!
Eliana és Ginny unottan forgolódtak ágyukban. - Ginny! - suttogott Eli. - Eliana! Mi van? - Hiányzik Jamie... - Mennyünk? - futott át ördögi vigyor Ginny képén. - Gyerünk! A két lány egyszerre pattant ki az ágyból, beleugrottak mamuszukba, és szaladtak is a fiúk hálója felé. Halkan nyitottak be a sötét szobába. Ott az összes fiú halkan sziszegett álmában. A két lány saját pasijuk ágya felé vették az irányt. Mind a ketten lágy puszikat kezdtek lehelni párjuk orcájára, s egyszerre rántották be őket az ágyba. Laza csókcsatába kezdtek Eliék párjukkal, de tudták, itt és most nem szabad átadni magukat az élménynek. Így hát a csókolózás lassan enyhült, és mindannyian egy szó nélkül elaludtak. Reggel épp időben ébredtek, Neville és Ron pedig voltak olyan kedvesek nem beköpni őket. Együtt indultak reggelizni, de a Nagyteremnél különváltak Rontól és Neville-től. Édesnégyesben fogyasztották reggelijüket, mikor egy szőke csaj robbant be hozzájuk. - Sziasztok! - köszönt nagy vidáman, és szemezni kezdett volna Jamie-vel de az elkapta a tekintetét, és szenvedélyesen megcsókolta Elianát. - Én Kimee Furnunen vagyok. Titeket hogy hívnak? - Eliana. - Jamie. - Harry. - Ginny. - Áhh, buti kérdés volt titeket tudom kik vagytok! Eliana az egyik bajnok, Jamie a barátja, Harry a bátya, és Ginny a legjobb barátnője. Jól mondom? - Ilyen jól terjednek már köztetek is a hírek? - kérdezte Harry. - Hátő, ja! Mindegy most csak azért keveredtem ide, hogy kérdezzek egy-két dolgot... Jamie elképzelhetőnek tartod, hogy elhagynád másért Elianát, és hogy nem sokára? - mindenki döbbent, kidülledt szemekkel meredt Kimee-re. - Nem! Ő már a menyasszonyom... És Szeretem! - Oh... Igen? Hát akkor bocsi a zavarásért, sziasztok! - ezzel távozott. - Te miért hazudtál? - kuncogott Eli. - Hát mert nekem nem kell más, csak Te! - csókolta meg. A reggeli befejeztével, különfolytatták útjukat. Eliana és Gin mentek LLG-re, Jamie és Harry pedig átváltoztatástanra. Eli még elszaladt a mosdóba, ezért Ginny addig előre ment. Eli hamar végzett, de barátnőjét már sehol nem látta. Elindult hát ki a szabadba, de valaki hirtelen elkapta az egyik karját és a falnak szorította. - Nathan! - harsogta. - Engedj el! - Nem! Itt maradsz! - Ki vagy te, hogy megmond mit csináljak, és mit nem? - Mindjárt a gyilkosod leszek, ha nem fogod be azt a lepcses kis pofikádat! - szegezte Elianának a pálcáját. - És most lódulj! - lökte meg. - Hova? - Abba a terembe! Gyerünk! Eliana nem tudott mást tenni, félt, így hát követte a fiú utasításait. Egész testén végigfutott a borzongás, ahogyan Nathan egyre erősebben nyomta hátának a pálcát. Eszébe jutottak a bálon történt dolgok... Remegett, mint egy nyárfalevél, és teljesen tehetetlen volt. Pálcáját is félt elővenni, mert mi van ha a fiú gyorsabb nála? Valamit ugyan tenni kellett... - És most megbűnhődsz azért amit tettél! - kiabálta, miután rászórt egy disaudiot a teremre, és egy záróbűbájt. - Mégis mit csinálsz? Megátkozol? - ekkor Nathan erőből ököllel akkorát levágott Elianának, hogy szerencsétlen lány a földön kötött ki. Pálcáját ledobta az egyik sarokba, majd kihámozta a lány ruhájából, az övét, s azt is jó messzire elhajította. - Úgy látod, használok pálcát? Meglátjuk, puszta erővel melyikünk az erősebb... - mivel a fiú a Hollóhát kviddics-csapatában hajtó volt, ezért neki is elég kigyúrt teste volt, lehetetlen volt, hogy Eliana saját erejével legyőzze. Eddig ugyan a fellegekben járt, és mindenkinél erősebbnek érezte magát, de bele se mert gondolni egy ilyen helyzetbe. Halk sikoly hagyta el a torkát, majd egyre több és egyre hangosabb, ahogy a fiú a ruháit próbálta letépni. - Hiába sikítozol! Most nem jön senki! - vigyorgott, majd rávetette magát a lány szájára, amitől a lány egyből elhajolt. Nathannak nem esett kárára, hiszen még így is volt Elianán még mit „felfedezni”. Megszabadította kabátjától, majd a többi ruhadarabot szó szerint letépte róla. Eliana egy-szál fehérneműben feküdt ott a jéghideg padlón és vacogott. Meg sem tudott mozdulni, orrából eleredt a vér, és sejtette, hogy szeme alatt egy illetéktelen karika díszelegtetett. Nem akart több ütést kapni, se mást, ezért meg se próbálkozott valamelyik pálca megszerzésével. - És most csak az enyém leszel – hajolt le hozzá a felbőszült fiú. - Innen már nem ment ki senki... - szólt még majd a hajánál fogva felemelte a sokkos állapotban lévő lányt, és erőszakosan megcsókolta. Időközben saját magáról is ledobta ruháit, és immáron teljesen meztelenül simult a döbbent lányhoz. Percek kérdése volt, és Elianáról is lekerült az a maradék két ruhadarab. A fiú feldobta a lányt az asztalra, de Elianából előtört a nem akarás. - Ne! Hagyjál! - ordította. Csípett, harapott, karmolt, rúgott, de Nath erősebb volt nála. Kapott két pofont, és még egy erős ütést, újra ököllel. Próbált ellenállni, de a fiú egy hirtelen mozdulattal szétnyitotta a lábait és belehatolt. A Roxfortot hatalmas sikoly járhatta át. Elianát, mintha több millió apró kis tű szurkálta volna belülről, elkezdett sírni a fájdalomtól. Minden porcikája egyre csak égett neki, ahogyan a fiú durván mozgott benne, és élvezte a testét. Már csak mereven bambult maga elé, mint valami élőhalott, majd elfogta az undor, mikor a fiú egy kéjes nyögés következtében elment a lányban... Érezte, mint a vulkán, úgy tört ki benne, majd csak úgy, minden szó nélkül távozott a teremből. Eliana hirtelen felállt, maga elé kapta talárját, apró kis fekete pöttyöket vélt felfedezni a szobában, amiből egyre több és több lett, majd végül teljesen elfeketedett minden, és összeesett.
***
A téli nap lágyan világította meg a hófehér helységet, melyben egy vörös hajú lány szundított. Ágya mellett, egy szőke hajú fiú gubbasztott – pontosabban aludt, ugyanis a fejét az ágy szélére hajtotta, és úgy szuszogott. Lassan viszont ébredezni kezdett, fejét felemelte, álmosan megtörölgette a szemeit, majd az éjjeli szekrényen lévő kis órára pillantott, ami reggel hat órát jelzett. Sietősen felállt, majd távozott a szobából, de még mielőtt elment volna, szerelme homlokára lehelt egy lágy csókot. Ezután pár perccel Eliana is ébredezni kezdett. Nagyokat pislogva ült fel az ágyában, majd Madam Pomfrey-t látta beviharozni. Úgy tűnt a javasasszony nem vette észre, hogy felkelt, ezért ráköszönt. - Jó reggelt! - Eliana! Végre, hogy felkelt! - Mi az, hogy végre? - dülledtek ki a szemei. - Már négy napja itt fekszik kómában... - Micsoda? - ekkor felrémlettek Elianában az emlékek. Szemei könnycseppekkel teltek meg. - Sajnálom, hogy ki kell mondanom, de megerőszakolták... Sokkos állapot miatt, eszméletét elvesztette, és úgymond „kipihente a fáradalmakat”. Emlékszik, vagyis látta ki volt az elkövető? - Eliana elgondolkozott magában. Mondja az igazat? Ennek vajon mi lesz a következménye? - Igen... Nathan Diggory. - Értem. Akkor hát Miss Potter, én lehívnám az igazgatót, és mindenről beszámolhat neki. Már ha maga úgy érzi elég felkészült erre... - Eliana szeméből egy-két kósza könny csordult ki. A Madam odament hozzá és bíztatóan megfogta a kezét, ami Elinek erőt adott. - Rendben... - Dumbledore percek alatt lent termett a gyengélkedőn, Eliana pedig nyomatékosan, mindenről beszámolt neki. - Miss Potter, Azkbanba nem zárhatják Mr Diggory-t, de az iskolából máris kirúgtam! - az igazgató szemében, meglehetősen erős aggodalmat, és dühöt lehetett felfedezni. Nem volt most az a mindig mosolygós ember, akit mindenki megismert, nem... Most ideges volt. Elszáguldozott a gyengélkedőről, s ezután Eliana barátai robbantak be az ajtón. Mindenki rohanva szaladt oda Elihez, de Jamie ért oda elsőnek. Átölelte a lányt, és megakarta volna csókolni, de azt szinte azonnal ellökte magától. - Valami baj van, életem? - kérdezte Jamie megrökönyödve. Elianát a remegés kerítette hatalmába. - Hívd ide Madam Pomfrey-t... - nyögte. A javasasszony rögtön meg is jelent, majd addig mindenkit kitessékelt a szobából. - Madam, félek... - Mitől kedvesen? - simogatta meg a haját. - A barátom... Jamie... Ahogyan átölelt, és ahogyan megakart csókolni. Megijedtem tőle... Nem akartam, még azt se, hogy az ágyam szélén üljön – mesélte, s közben kitört belőle a zokogás. - Jajj, kedvesem... Ez teljesen természetes. De idővel elfog múlni! Csak tudja legyőzni magában ezt a félelmet! Akarja, hogy elmondjam odakint a barátainak? - Eliana csak bólintott. A Madam kilépett az ajtón, s Eli hallott minden szót amit elmondott nekik. A társaság most már kissé sem vidáman, életuntan ballagtak be, de Jamie eltűnt közülük. - Jamie? - teltek meg ismét könnyel Eliana szemei. - Elrohant, mikor a Madam elmondta mi a helyzet... - mondta szomorúan Ginny, miközben tekintetét a földre szegezte. Eliana átfordult a másik oldalára, háttal a többieknek, s csak pár szót szólt. - Kérlek, hagyjatok magamra... Ezzel a társaság szomorúan kivonult, Eliana pedig addig sírt, mígnem álomba merült...
|