7. A Tűz Serlege

- Hol késik már...

- Nyugi Eli, tudjuk, hogy a pontosság nem a legnagyobb erénye...

- De hát már öt perce elmúlt éjfél!

- Katasztrófa... Már itt is vagyok... - szólt Harry, akiről eddig folyt a csevej.

- Végre – pattant fel Eliana. - Na mit mondott?

- Szóval, megkérdeztem, amit akartatok. Jamie nem emlékszik semmire a szombati estéből...

- Huuuuuhh... - sóhajtott fel Eliana, és nyugodt szívvel visszaesett a kanapéra. - Jeee... De ugye... te se mondtál neki semmit?

- Ginny, magunkra hagynál egy percre? - kérdezte Harry miközben leült húga mellé.

- Öhm, persze. Jó' éjt Harry, veled pedig fönt találkozunk Eli.

- Oké.

- Jó' éjt Gin – Harry megvárta míg Ginny mögött becsapódik a lányok hálója felé vezető ajtó, majd komoly arccal – amit eddig még senki nem látott tőle – húga felé fordult. - Figyelj Eliana.

- Jajj...

- Kuss. Lehet, hogy néhányszor megjegyzek egy- két dolgot Jamievel és veled kapcsolatban. De az mind csak poén. Te az Én húgom vagy. Jamie lehet, hogy a legjobb barátom, de te a húgom vagy. És ismerlek, tudom mit kell magamban tartanom. Soha nem ártanék neked...

- Jajj, Harry... - lábadt könnybe Eliana szeme.

- NE!!! Ugye nem fogsz sírni? Eliana! Te soha nem sírsz!

- Vááááááá... - már késő volt Harry számára, ugyanis Eliana bőgve a nyakába zuhant.

- Jajj Istenkém... Lányok....

Innentől kezdve a napok szaladtak, és Harryék arra lettek figyelmesek, hogy a Nagyterembe, görcsbe rándult hassal várják, hogy végre kezdetét vegye a három bajnok kihirdetése.

- Úgyizgulok, úgyizgulok... - vett mély levegőket Ginny. - Nem értem mért van szükség előtte erre a Halloweeni vacsorára...

- Talán mert Halloween van? - kérdezett vissza Eli miközben apró gumimacikat rágcsált.

- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni? - pattogott tovább Gin. - Én mindjárt elájulok.

- Én sem vagyok nyugodt elhiheted... De most minek pattogjak? Helyette édesség- evésbe levezetem a gőzt.

- Aztán meg majd elhízol... - vigyorodott el Jamie.

- Szeretnéd, hogy leüsselek? - nézett rá mogorva, de mégis poénos képpel Eliana.

- Hajjajj...

- Jamie! Kuss! Végzett Dumbledore!

- Tyűha... - vigyorodott el Eli.

Végre elérkezett ez a pillanat is. Az édességek, és terítékek eltűntek az asztalokról. Néma csend vette kezdetét a teremben, és mindenki feszült figyelemmel várta az elkövetkező perceket.

- Ha érzékeim nem csalnak, kedves diákok, és tanárok, a Serleg azonnal elkezdi kisorsolni a bajnokokat! De előtte még gyorsan elmondanám, hogy a bajnokok a tanári asztal mögötti ajtón távozzanak, és várakozzanak abban a helységben, míg nem végzünk a kisorsolással. És most jöjjön aminek jönnie kell...

Dumbledore a egy mosolyt megeresztve a Serleg felé fordult, amelynek kék- fehér tüze piros színűre változott, és felcsapott a mennyezet felé. A diákok ámuldozva figyelték a jelenséget, ahogyan a lángnyelvek kiköpnek egyenes Dumbledore kezei közé egy cetlit, majd ismét lankadnak a lángok, és kék- fehéren világítanak tovább.

- A Riistäminästaa Varázsiskola bajnoka, Ellie Happenen – amint Dumbeldore felolvasta az első bajnok nevét, a Hollóhát asztalánál hatalmas üdvrivalgás tört ki. Egy szőke hajú, kék szemű lány pattant fel, és miközben elhaladt társai mellett nem egy puszit, és kézfogást kapott. Az iskola igazgatója sugárzott a boldogságtól, és úgy tapsolt, mint senki más a teremben. Mihelyst becsukódott a lány mögött a mellékajtó. Az ujjongás abbamaradt, és újabb feszültség teljes pillanat vette kezdetét. A figyelem középpontja ismét a Serleg volt. Színe újra pirosra váltott, és a lángok hátán megjelent a második pergamenfecni.

- A második bajnok, a Magyar Turulmadár Varázsiskolából, Greta Tasi!

A lány ugyan nem volt elegáns, mint a finn bajnok, de ámultba ejtette a társaságot. Őt is ugyanúgy puszikkal bombázták, és amint ő is eltűnt az ajtó mögött, az idegesség most lett a legerősebb. Valaki a körmét rágta, valaki a lábával dobolt a földön... Elianának az eddigieket jóval erősebben felülmúló görcs keletkezett a gyomrába... Vajon ki lesz a Roxfort bajnoka?

A lángok, mint az első két bajnoknál is, szintén pirosra színeződtek, és a lángnyelv a magasba csapott. Dumbledore megszerezte a harmadik cetlit is.

- A Roxfort bajnoka... Eliana Potter!

Az összes asztal – a Mardekár kivételével – olyan hangerővel tapsolt, visítozott, örvendezett, és dobogott, hogy Eliana nem is vette biztosra, hogy a saját nevét hallotta. Hasában megszűnt a görcsölő gombóc érzés, és annak helyét átvette egész testében a boldogság. Ő a harmadik bajnok!

Barátainak könnyes szemekkel, és nevetve nyomott puszikat. Miközben a mellékajtó fele sétált, Dumbledore mosolyogva nézett rá, s tekintetéből Eliana azt szűrte le, hogy az idős igazgató örül annak, hogy ő lett az iskolája bajnoka.

Eliana a mellékajtón át kilépett a nagyteremből, ami egy elég kicsi helység volt, tele boszorkányok, és varázslók portréival. A két másik bajnok a kandalló előtt állt, de nem szóltak egy szót sem egymáshoz. Alig telt el egy perc, az igazgatók, a házvezetők, egy- két tanár, és Cedric megjelentek a helységben. McGalagony mit sem törődve a szobában lévő emberekkel, hatalmas mosollyal az arcán viharzott Elianához, és szorosan magához ölelte.

- Nálad jobb embert nem is dobhatott volna ki a Serleg! - ujjongott. Amint elengedte a kissé megdöbbent lányt, az egyből keresztapja felé vette az irányt.

- Örülsz? - kérdezte még könnytől csillogó szemekkel.

- Hogy örülök- e? Úgy örülök, mintha a saját gyermekem lennél! James büszke lesz rád!

- Nagyszerű ez a családi idill, de most nem térhetnénk át egy másik témára? - fordult mogorva képpel oda Elianáékhoz, a finn iskola igazgatója.

- Dehogyisnem, drága Lillie! Kedves bajnokok, Mr. Drigory kiadja az első utasításotokat.

Ahogy Cedric, - akit eddig a magyar és finn bajnok életében egyszer láthatott – fitt, fiatalemberként előlépett a tanárok sokasága mögül a két lány totál leblokkolt. Eliana csak egy szemforgatást eresztett meg. Bár azt ő is bevallta, hogy Cedric nem rossz pasi... Nem úgy mint az öccse...

- Sziasztok, szóval az első próbán a bátorságotokat teszteljük. Épp ezért, nem is mondjuk meg mi lesz a feladatotok. Hiszen azért sorsolt ki titeket a Serleg, mert a legjobbak vagytok, és a legjobbak nem félnek az ismeretlentől – Kacsintott. - Az egyetlen használható eszköz az első próbán; a varázspálca. Az első próba időpontja; november harmincadika. Nem kérhettek és nem is fogadhattok el tanári segítséget! - itt nyomatékosan Siriusra és Elianára nézett. - A második próbához való utasításokat, az első próba teljesítése után kaptok. Mivel a Tusa megerőltető, és igényes, felmentést kaptok év végi vizsgáitok alól. Azt hiszem mindent elmondtam. Ha kérdésetek van fordulhattok hozzám, az igazgatókhoz, a házvezetőkhöz, és bármelyik tanárhoz.

- Köszönjük Cedric. Most mehettek lefeküdni. Gondolom a barátaitok már alig várják, hogy kilépjetek innen – kacsintott az igazgató.

A három bajnok elköszönve, miután kilépett a teremből egy szót sem szólt egymáshoz. A Nagyterem már teljesen kiürült. <i>„Dumbledore biztos mindenkit elküldött a klubhelységébe”</i> - gondolta Eli. Mikor kiléptek a Nagyterem ajtaján, a két vendég iskola bajnoka minden szó nélkül elindult ki.

- Sok sikert és jó' éjt- szólt utánuk Eliana.

- Neked is... - mondták kórusba, majd folytatták útjukat. Eliana hatalmas boldogsággal a lelkében ugrabugrált fel a klubhelységéhez vezető lépcsőn. A Kövér Dáma portréja előtt hatalmas vigyorral a száján állt meg.

- Unikornis szív.

- Jó bulizást Eliana, és gratulálok.

- Tessék? - kérdezett vissza, de válaszul már csak a Dáma portréja kinyílt, és a klubhelységben Elit, hatalmas tömeg, és zaj fogadta. Arra eszmélt, hogy bátyja, és Jamie a vállukra feltéve cipelik be a klubhelységbe. Ahogy körbe nézett, hogy mindenki ennyire örül neki, a szemei ismét könnycseppekkel teltek meg. A két fiú letette, s amint lába a földhöz ért, legjobb barátnője, Ginny vetette magát a nyakába.

- Olyan büszke vagyok rád! Győzni fogunk! Meglátod, mi leszünk a Tusa győztese! - kiabálta.

- Köszi Gin! Most elmentek a tancsik is bulizni, szóval Hawaii van! - nevetett a Roxfort bajnoka.

Ettől a perctől kezdve fergeteges parti vette kezdetét a Griffendél klubhelységében. Eliana most nem ivott sokat, hiszen nagyon félt attól, hogy megint olyat csinál, amit nem szabad. Hajnali kettőkor, viszont a házvezető, McGala robbant be a helységbe. De hál' Isten, a piás üvegeket ekkor már eltüntették, és akik nagyon berúgtak már nyugovóra tértek.

- Itt az ideje mindenkinek lefeküdni! Miss Potter, maga jöjjön velem... - szólt kissé lelombozó arccal.

- Valami baj van professzor? - kérdezte Harry, McGala arckifejezésére vonatkozóan.

- Talán... még nem tudni. Kérem jöjjön, Miss Potter.

- Öhm... Igen.

A professzor léptei az igazgató iroda elé vezettek. Elianában megállt az ütő is. Ugye nem tévedett a Serleg? Ő a bajnok ugye? Vagy mi lehet a baj? A kérdések csak úgy követték egymást a fejében.

- Én itt lent megvárom... Jobb lesz ha csak egyedül megy...

- De mégis mi...

- Ne féljen...

Eliana bólintott, majd felsétált a kőlépcsőn. Az ajtó előtt állva kiabálásokat hallott.

- Dumbeldore én nem engedem, hogy a lányom induljon a Tusán!

- James kérem, nyugodjon meg. Eliana bátor, és tud magára vigyázni. Nem ok nélkül dobta ki a Serleg az ő nevét.

- Nem nyugszom meg Dumbledore! Hazudja azt, hogy valaki megbűvölte a Serleget! Tudom, hogy a Serleg mágikus szerződése felbonthatatlan, de én nem engedem Elianát versenyezni! Ő még csak tizenöt éves! A másik két bajnok, tizenhat, és tizenhét! Eliana nem érett ehhez! Sokkal inkább örülnék ha Harry indulhatna...

Ekkor berobbant az igazgatói iroda ajtaja, és Eliana – immáron nem a boldogságtól könnyezve – vörös szemekkel állt ott.

- Mért csinálod ezt!? Mért nem hagysz élni végre!? Nem vagyok az a kicsi kislány, aki tíz évesen voltam! Harryt már öt évesen felnőttként kezelted! Mért nem tudsz örülni annak, hogy egyszer nekem örülnek, én vagyok a középpontban, nem Harry!? Gyűlöllek, érted!? GYŰLÖLLEK! - ezzel a lány becsapta maga mögött az ajtót, és elviharzott. James és az igazgató döbbent képpel meredtek egymásra.

- <i>Gyűlöl... pedig én csak jót akartam...</i> - ez a két dolog járt csak James fejében, s szeméből kicsordult egy kósza könnycsepp.

Kint vihar volt. A szél durván tépte Eliana haját, és könnycseppjei egybefolytak az esőcseppekkel. A Tiltott Rengeteg elé érve megállt, és körbe nézett. Hideg volt. Kicsi fekete pontok kezdték eltakarni az erdőt, a kastélyt, és a telihold fényét. Eliana összeesett, és álom jött a szemére.

<center>***</center>

- Ho... Hol vagyok? - nézett körbe Eliana egy sötét szobába. A falai kőből voltak, s fáklyák égtek a falon. A fal tele volt rakva polcokkal, amin különböző bájitalok, és hozzávaló kellékek voltak. Egy íróasztal is volt a szobába, amin pergamenek sokasága gyülekezett. Kinyílt az ajtó, és belépett az a személy akire Eliana életében nem számított, hogy segít rajta; Perselus Piton.

- Piton professzor?

- Nem, csak a hasonmása... Ki más lennék...

- De hát... Mit keresek én a pincében... A dolgozó szobájában... A hálószobájában... Az ágyában... - csuklott el a lány hangja.

- Nem emlékszik? Veszekedett az apjával, kiborult, és elájult a Tiltott Rengeteg előtt. Pontot kéne levonnom a házától, amiért engedély nélkül kint mászkált. De azt hiszem, ezúttal kivételt tehetek...

- És mért hozott ide... és egyáltalán, mért segített rajtam?

- Jobb lett volna, ha kint hagyom, Miss Potter? - nézett szúrósan a lányra.

- Nem dehogy... Csak nem értem.

- Mit nem ért?

- Maga, mért segít rajtam?

A professzor feltűnően közel hajolt Elianához, és a fülébe súgott valamit; - Pont ez az, ami nem tartozik magára... És most menyjen a klubhelységébe – húzódott vissza.

- Öhm, rendben – Eli felkapta a cipőjét, és máris az ajtóhoz viharzott . - Professzor... Izé...

- Nem kell köszönet...

- De kell! Köszönöm...

Ezzel Eliana szélsebesen kinyitotta az ajtót és kiviharzott rajta. A térdébe feltűnően belenyilallt a fájdalom, ezért lassított léptein, s látta, hogy kissé felszakadt, elmormolt egy bűbájt, s a seb menten beforrt. Útját ismét gyors tempóban folytatta, és csak az apján gondolkodott...

Megérkezett a Kövér Dáma portréja elé, elmormolta a jelszót, s belépett az immáron üres klubhelységbe. Leült a kanapéra, s arcát tenyereibe temette. Szeme könnybe csordult, de nem akart sírni. Minden erejét összeszedve tartotta vissza kitörni készülő zokogását, mikor valaki hátulról gyengéden megérintette a vállát.

- Jamie! A szívbajt hoztad rám...

- Mi történt Eliana? - ült le Jamie Eli mellé, s átkarolta a lányt.

- Hol vannak a többiek? - terelte el a témát.

- Elküldtem őket aludni. Megakartak várni, Ginny, Harry meg a többiek, de láttam, hogy fáradtak, és mondtam, hogy menyjenek, majd én <i>„őrködök”.</i> Na de mi van?

- Dumbledorenál... Ott van apa... vagy csak volt... És nem mentem be, hanem megálltam az ajtó előtt, mert apa kiabált Dumbledorral... És azt mondta, hogy ne bízzon bennem, meg, hogy velem csak veszít az iskola, én egy ilyenre nem vagyok képes, és hogy gyenge vagyok, és mint Miniszter, és mint apa, nem enged versenyezni... hanem menyjen helyettem Harry...

- De hát nem lehet téged kivenni és mást berakni... Ez tilos, és szabálytalan.

- Tudom... de ő ragaszkodik hozzá. És nem is az a bajom, hogy Harryt akarja... Ha nem engem sorsolt volna ki a Serleg, hanem Harryt, én annak is ugyanúgy örültem volna, mint magamnak... Csak... - kezdett ismét könnyezni Eliana – Én is a gyereke vagyok, attól, hogy Harry a kis kedvenc, és Harry fiú, én meg lány, azt hiszi én gyenge vagyok, meg nem vagyok jó semmire...

- Jajj, ez nem így van... Csak félt...

- De engem már ne kezeljen kislányként! Nem azért dobott ki a Serleg, mert szerencsétlen vagyok, és veszít miattam a Roxfort, hanem mert képes vagyok rá... De itt nem csak főleg a Serlegről van szó. Láthatná már, hogy nem kislány vagyok...

- Jajj, ne sírj Eliana... - ölelte át Jamie. - Meglátod minden rendbe jön... Ezt megígérem...

És a két fiatal, így, egymás karjaiban aludt el, szombat hajnalban, s Eliana már csak abban reménykedett, hogy bízhat Jamie szavaiban...