4. Dupla Bünti by Barbi

Eliana és Ginny, mint két tejbetök, vigyorogva osont le a klubhelységbe, s miután szerencséjükre nem volt odalent senki - se személy, se szellem - megindultak a fiúk hálói felé. Mindketten ismerték az utat, hiszen már volt pár kisebb merényletük az uraságok ellen, de ez… Ezt szerették volna elkönyvelni roxfortos éveik egyik legeslegnagyobb csínytevésének. Na jó, a „Harrytküldjükpucéranatóba” se volt semmi, de ott csak egy valaki volt a célpont. Most viszont senkit nem kívántak kímélni.

Osonásuk végéhez érkeztek. Elérték a fiúk birodalmát. Iszonyatosan halkan lenyomták a kilincset, de zárva volt az ajtó. Halk <i>„Alohomora</i>” után végülis megadta magát, és a lányok bevonulhattak. Amilyen halkan kinyitották, ugyanúgy csukták, s szemük elé tárult egy igazi fiús szoba. A ruhák, könyvek szanaszét a földön, ahogyan különböző - valószínűleg a konyhából csent - ételek is.

- Eliana - vonta magához barátnőjét Ginny, s a fülébe súgta - Hol is kéne kezdenünk?

- Először a cuccaikat nyomjuk tele habbal. Aztán jön az élvezet. Bele a szájukba. Meg ahova gondolod - Ginny az ötlet hallatán kuncogni kezdett, de szerencsére a négy mormota nem hallotta meg őket.

Ginny barátnőjére mutatott, majd jelzett neki, hogy induljon balra, Jamie és Ron ágyához, ő pedig a két jobb oldalit; Harryt és Nevillet veszi majd kezelésbe. Megindultak kétfelé. Ginny előbb Neville cuccait kente össze, békáját pedig egy némító- bűbájjal elhallgattatta. Harry baglya szerencsére nem volt a szobában. Gin, amint Harry dolgainak összekenésével is végzett, hátra fordult, hogy ellenőrizze Elianát, hiszen egyszerre szerettek volna nekiesni a fiúknak. Eliana vigyorogva állt Jamie felett és Ginnyt nézte. Egyszerre bólintottak és kezdetét vette a művelet.

Eliana visszafordult Jamie fölé. Már nyúlt a fiú szájhoz, hogy kinyissa, de rátört egy kisebb röhögés. Úgy tűnt nem ébresztette fel vele, s újból megkockáztatta a műveletet. Már majdnem a fiú arcához ért a dobozzal, mikor egy kéz ragadta meg az övét.

- Mi a… FIÚK! Ébresztő! Vendégeink vannak! - ordította el magát Jamie, s kihasználva Eliana tétovázását kivette a kezéből a tubust, a kezébe fújt, és bekente Linka arcát, aki sikítozni kezdett, de Jamie gyorsan befogta a száját, felült, és befektette maga mellé.

Eközben felébredt a másik három szobatárs is. Harry észrevette a felé hajoló Ginnyt, aki a dőlés miatt elveszítette egyensúlyát, így a fiú hirtelen mozdulattal maga mellé ránthatta az ágyba. Rá feküdt, majd habot nyomott a hajára és ahol érte.

Mostanra már Neville és Ron is kikelt az ágyból és röhögve nézte a dupla párost, de úgy döntöttek, nem szeretnének csak nézők lenni ebben a harcban, hiszen oldalpillantást vetve meglátták tejben úszó dolgaikat, és a Neville tátogó békáját.

- Srácok, minket se hagyjatok ki a jóból! - kiáltotta Ron és ráugrott Jamiere, kivette kezéből a flakont és Eliana szájába tömte, majd megnyomta, aminek következtében szegény lány köhögve-prüszkölve levegőért kapkodott.

Ginny helyzete valamivel jobban alakult. Neville-t lefoglalta, hogy elkapja békáját, aki némán ugra-bugrált össze-vissza - ha lehet azt mondani - rémületében. Így csak Harry feküdt rajta. Halk nyögésekkel próbálta letuszkolni magáról a fiút, akinek szemmel láthatólag tetszett a póz. De az öröm nem tarthatott sokáig, mert valaki teljes erőből kezdte verni az ajtót a túloldalról. A hirtelen okozott ricsaj hatása nem maradt el. Ron ijedtében beugrott ágyába és a fejére húzta takaróját. Neville, aki végre megcsípte Trevort az egyik hátsó lábánál fogva, most elhajította szerencsétlen kétéltűt és az ágy alábújt. Harrynek és Jamienek kevésbé jelentett gondot ez a dübörgés. Sőt, mókásan fogták fel a dolgot, úgymond az éjszaka ritmusának. Közben persze kezüket foglyaik szájára tapasztották. A dübörgés egyre jobban kezdte zavarni őket.

- Nem fáj még a kezed? Abba lehetne hagyni a kopogást… - ordította ki Jamie - Vendégeink is vannak.

- Igen és aludni készülünk, ha érted, mire gondolok, öcsikém - szólt ki vidoran Harry is, de valószínűleg meg is bánta, hiszen a következmények nem voltak túl rózsásak.

Berobbant az ajtó és McGalagony lépdelt be. Feje vörös, mintha naptej nélkül feküdt volna a strandon. A szobában halálos csend állt be, még levegővételnek sem lehetett a hangját hallani.

- Mi ez az éjszakai rendbontás, ha szabad megtudnom!? Griffendéles tanulóktól nem ilyen viselkedést várna a Roxfort! Főleg egy prefektustól, igaz, Miss Potter?! Magyarázatot követelek! A habra, a közös alvásra, mindenre! De ne is nekem mondják! A prefektus kisasszony beszámol minderről az igazgató úrnak! Gyerünk! És fejenként 20 pontot levonok mindannyiuktól! Miss Potter, ha lenne szíves követni...

A rémülettől és a hirtelen történésektől mindenkinek elakadt a szava. Eliana levakarta magáról Jamiet. Mivel érezte, hogy tiszta tej, próbálta kicsavarni ruhájából, de mikor észrevette, hogy házvezető tanára szemeinek kereszttüzében ég, hagyta az egészet és elindult. Vetett még egy szomorkás pillantást bajtársaira, majd követve az igazgatói szoba felé McGalagonyt. Várta, hogy útközben agyon szidja majd a tetteiért, de nem. A legrosszabbat tette, amit csak lehetett. Hallgatott. Hallgatott, s közben néha rá pillantott. Valóban csalódottságot látott a szemében, vagy csak képzelődött? Úgy döntött, a lehetőségek arányát majd később levezeti, mert megérkeztek végállomáshoz. Az is megfordult a fejében, hogy utoljára látja ezeket a falakat. McGalagony elmondta a jelszót, a kőszobor pedig beengedte Elianát. Úgy nézett ki a professzor odakint maradt, így hát bekopogott, s miután hallotta a <i>„Szabad!”</i> választ, benyitott.

Eliana belépett az ismerős terembe. Valahányszor itt járt - és nem ez volt az első alkalom - valami misztikus érzés fogta el, ahogy a sok régi, hagyományőrző bútortól, képkeretektől és egyéb berendezési tárgytól. Most azonban inkább szorongást, félelmet érzett. Tudhatta, hogy az igazgató nem egy hóhér, de valahogy most a legrosszabbra számított.

- Jöjjön közelebb, kérem, Miss Potter.

- Professzor úr, én…

- Nem kell magyarázkodnia. Már hallottam magától párszor ezeket a bosszúhadjáratokat. De ezzel egy kicsit valóban túllőttek a célon. Bár meg kell, hogy mondjam, nagyon jópofa ötlet volt - mondta félhold alakú szemüvege mögül, mosolyogva. - Magam is szeretem a témát, de ha McGalagony professzor előbb hozzám küld, akkor valóban gond van. Rég csináltam már ilyet, talán húsz éve, de sajnos el kell, hogy vegyem a prefektusi jelvényét.

Eliana azt hitte rosszul hall. Várta, hogy a korábban kedves, mosolygós arc visszatérjen, de tömény komolyságot látott az igazgató szemeiben. A torkát mintha apró tőrök szurkálták volna. Elvenni a prefektusi jelvényét? Ez a szülei szemében egyenlő a kirúgással. Már előre hallotta őket, amint ordibálnak vele <i>„Ekkora szégyent hozni ránk… Soha nem történt még ilyen a Roxfortban”</i>. És a többi kellemetlen megjegyzés is sorra jutott eszébe, mígnem a professzor nevén szólítva vissza nem hozta a valóságba.

- Miss Potter, minden rendben?

- Az attól függ a szüleim, mikor értesülnek erről.

- McGalagony professzor valószínűleg már értesítette őket az éjszakai randalírozásról, a büntetésről majd csak reggel fognak hallani. Most pedig menjen lefeküdni. A saját ágyába, ha lehet. A bajtársai valószínűleg már alszanak.

- <i>Kétlem</i> – tette hozzá magában Eliana, majd zavarában köszönni is elfelejtett.

Az igazgatói ajtón kilépve kis híján nekiment McGalagonynak, aki a korábbinál dühösebb arcot vágott és még jobban lelombozta.

- Remélem, nem hiszi, hogy ennyivel megúszta. Az egész társaságnak ugyanabban az időpontban, de más- más helyen lesz büntetőmunkája. Maga a gyengélkedőn kezd holnap délután. Három órától várja Madame Pomfrey. És egész jövő héten.

- Ez azt jelenti, hogy nem kell takarítanom...?

- Természetesen <i>kell!</i>

Eliana a tanárnő szemei elől is gyorsan elillant. Olyan lassan ment, hogy úgy érezte évek teltek el, míg a klubhelységbe ért. Valójában nagy remények is fűzék ehhez. Túl lenne a leszidáson, a sok büntetőmunkán, sőt az RBFen is. De nem… A hirdetőtáblán ugyanannak a napnak a dátuma kacsingatott rá, amelyiken elvesztette prefektusi jelvényét. Egyre nehezebben lépett, ahogy elindult a lányok hálója felé. Mikor megérkezett szobájuk ajtaja elé, keze kicsit hezitált a kilincs felett, de végül is benyitott. Szétnézett a szobában. Helyesebben szétnézett volna, hacsak a hirtelen felé száguldó százhatvanas árnyéktól kis híján nem kapott volna szívbajt.

- Ginny, normális vagy? – rivallt rá barátnőjére, akinek arca csak most rajzolódott ki előtte.

- Bocsi, de úgy megijedtem. Mi történt? Mit mondott az igazgató? És McGala? Te is kaptál büntetést? Nekem a bagolyházat kell takarítanom, izgi, mi? És..

- Leállnál egy percre? – szólt rá ismét erélyesebben.

- Te jó ég, csak nem sírsz? Kicsaptak?

- Dehogy – törölte le egy könnycseppét, mintha a szeme viszketne. - Nem sírok, és nem is csaptak ki. Csak – már ha mondhatom azt, hogy csak – elvették a jelvényem.

- Melyiket? Az <i>„I Love Griffendél”</i>- eset? Vagy azt, amelyiken a kedvenc varázsló- együttesed van?

- Nem, te lökött. A prefektusit.

Ginny olyan fehér lett, hogy a sötét szobában szinte világított az arca.

- A… pref… fektusit?

- Igen, azt. Gond van a hallásoddal? – Eliana eléggé nyers volt Ginnyvel, de nem hitte volna, hogy a lány pityeregni kezd. – Jajj, ne haragudj, de így is eléggé zavart vagyok. A szüleimtől meg majd holnap kapok egy tucat rivallót.

- Nem az. Miattam vették el. Az én hülye, gyerekes ötletem miatt.

- Hát, nem emlékszem, hogy korbáccsal vagy <i>Imperioval</i> kényszeríttettél volna arra, hogy veled menjek. És különben is, jó buli volt – tetetett vidámságot Eliana, miközben barátnőjét vigasztalva átölelte, és kívánta, bár átugorhatná a következő jópár napot és, hogy a szülei végre megbocsássanak neki.

- Biztos nem haragszol?

- Nem. Legalább Jamie se fog prefikisasszonynak gúnyolni. Na szóval, ki milyen büntetést kapott?

Elianát most már őszintén nem érdekelte a másnap – vagyis a reggel. Csak ne kelljen találkozni a szüleivel, a rivalókhoz meg már hozzászoktak Harry-vel. Ahogy az egész Griffendéles asztal is. Leült barátnőjével és kifaggatta őt, a távozását követő eseményekről. Megtudta, hogy Harrynek gyógynövényeket kell ültetgetnie, Ronnak az LLG órára idehozatott állatokról kell a héten gondoskodni, Nevillenek Bájitalokat kell név, hatás és ellenméreg szerint rendszerezni egy hatalmas könyvben, Jamie pedig kaparhatja a Wckből a… nos, sejthetitek mit <i>(Ehhez képest én még jól jártam” – gondolta magában mosolyogva Liana”)</i>. Eliana is elmesélte az igazgatóval folytatott beszélgetést, McGalagonyt és a többit. Miután végeztek a meséléssel dominószerűen dőltek az ágyba.

<center>~o~</center>

Reggel korán felébredtek mind a ketten és nekikészültek a korán sem olyan jó hétre, mint amilyen a múltkori volt. Összeszedték magukat az órákra és el is indultak Átváltoztatástanra. Ismételtek kicsit, majd vettek valami új transzformációs bűbájt, de Eliana agyában valahogy nagyon nem maradt meg. Rettegett a rivallótól, amely valószínűleg ebédidőben fog megérkezni. Így az összes órán csak ült és bambult maga elé. Csodálta, hogy sem ebéd közben, sőt ebéd után sem kapott levelet. Ginnynek és Ronnak már érkezett a rivalló Mrs. Weasley-től, de azért annyira nem volt vészes.

Az órák olyan gyorsan elteltek, ahogy egyre csak várta a végítéletét tartalmazó levelet, hogy máris délután három óra volt. Ginny- vel éppen a klubhelységben ültek és házit írtak, mikor meglátták a négy fiút levonulni a hálókörletükből. Egyből eszükbe jutott a büntetőmunka, így aztán nagy levegőt vettek és úgy döntöttek, ők is elindulnak. A Nagyteremnél mindenki másfele fordult, Eliana persze a gyengélkedőnek vette az utat.

Mikor megérkezett, kicsit habozott az ajtó előtt, de végülis benyitott. A javasasszony éppen az egyik ágyat vetette be, mikor észrevette, hogy megérkezett vendége, de a kórterem így sem volt üres. Pár diák ránézésre kisebb bajokkal feküdt ott.

- Jó napot!

- Nocsak, Miss Potter. Fáradjon közelebb. Szerencséje van, mára nincs sok dolga. Csak be kell vetnie az ágyakat, ki kell mosnia, és friss vizet kell raknia azon ágyak melletti edényekbe, ahol betegek fekszenek. Oh, és lenne még valami. Ez a munka is eltart egy ideig, szóval, ha ezzel végzett, kérem a sor végén, itassa meg ezt az erősítő bájitalt Mr. Diggoryval. Nincs túl jó bőrbe, valaki megátkozta, de nem hajlandó elmondani, ki. És mielőtt elkezdené, mossa meg a kezét.

Eliana szót fogadott, s kézmosás közben eszébe jutott a legutóbbi takarítós bünti, mikor Jamie-vel kibékültek. <i>„Ha úgy vesszük szerencsétlen miattam került ide… De megérdemelte, minek kapott le!”</i> Hirtelen kizökkent az elmélkedésből, mert kezdtek lefagyni az ujjai a hidegvíz alatt és inkább nekilátott a munkának.

Már pár órája takarítgatott. Megágyazott, kimosta a tálakat is, de mivel egy kis másodéves a padlóra ürítette nagy nehezen belé erőltetett ételt, fel is kellett mosnia. Majd végre elérkezett utolsó feladatához; Nathanhoz. A srác ki volt takarva, tiszta verejték volt, és forgolódott. Látszott rajta, hogy mindene fáj. Kicsit sajnálta szegényt, aztán a nagy bámulásban észrevette, hogy nyitva vannak a szemei, és rá merednek.

- Eliana? – formálta halkan ajkaival.

- Igen. Büntetőmunkán vagyok. Ezt a löttyöt kell megitatnom veled. Fel tudsz ülni?

- Persze – mondta Nathan, s mint akiben annyi erő van kezére támaszkodva megpróbált felülni. De a művelet sikertelennek bizonyult; azonnal visszaesett.

- Várj, segítek – szólt Eli és karjával átölelte Nathan, úgy segített neki felülni. Elengedte volna a fiú, de egy másik kéz visszatartotta az övét.

- Látom ehhez van erőd. Mire készülsz? Megcsókolsz, aztán elájulsz? Mond már el, mi van veled.

Nathanra látszólag hatottak a szavai és elengedte. Eliana már indult volna vissza a klubhelységükbe, mikor Nathan utánaszólt.

- Ne menj el. Megmagyarázom.

- Arra kíváncsi vagyok – motyogta magában a lány, és leült a Nathan melletti ágyra. – Hallgatlak.

- Szóval… Huh, nem jellemző rám ez…

- Mi? Az igazmondás?

- Nem. Az, hogy szerelmet valljak.

Elianának ennél a pontnál totál lesett az álla. Csak ült és nézett. <i>„Biztos elájultam, mikor a kis Nick kidobta a taccsot. Nathan? Belém? Szerelmes? Jóvicc. Szerintem a nevemre sem emlékszik.”</ i>

- Eliana, jól vagy?

<i>„- Oké, egy-null oda!”</i> – Persze, csak.. Kicsit furán hangzott ez a szádból.

- Azért, mert kerültelek? Hogyne kerültelek volna, mikor folyton azzal a kreténnel lógtál, aki azért megátkozott, mert veled osztottak be büntetőmunkára. Tényleg, milyen volt vele az este? Jól szórakoztatok?

- Arról volt szó, hogy te beszélsz. És amúgy semmi közöd hozzá.

- Nem volt szó semmiről. De rendben, beszélek. Nagyon régóta tetszel. Viszont rólad meg lerí, hogy az a nagyképű, felfuvalkodott barom tetszik.

- Nem tudom milyen pletykarovatot olvasol, de ez fullra nem igaz.

- Hát persze… De ne vesszünk össze azon barmon. Tetszel nekem. Ez van. Csak nem nagyon tudom kifejezni magam.

- Azt észrevettem. Ezért smároltál le minden előzetes jel nélkül és hagytál ott, mint egy darab.. Nem tudom mit. Na mindegy. Én elmegyek. Majd találkozunk büntetőmunkán. Ha addigra jobban leszel.

- Tévedés. Egész héten ide jársz büntibe. Elfelejtetted?

Eliana nem válaszolt, csak bevágott egy lenéző fejet és elindult vissza a klubhelységbe.