8. fejezet
Ginevra 2006.10.07. 19:22
-Ezért utálnak? Mert mardekáros vagy? – Hüledezett Harry.
-Igen.
-Hát ez…-Itt elharapta a mondatot.- Beszélek Ronékkal. Ha megismernek, biztosan nem fognak utálni!
-Remélem is. Már rég… soha nem voltak barátaim!- Mondta Ermiona.
-Aha…-Látszott Harryn, hogy zavarban van.- Jössz a… Bálba? –Nyögte ki végül.
-Nem. Jövő héten megyek el. Még a szünet előtt. – Mondta.
-Hogy-hogy?- Kérdezte, és egy kicsit szomorkás volt a hangja.
-Mert… Egy családi összejövetel lesz, olyasféle bál…és arra kell készülnöm.- Sóhajtotta Ermiona.
-Aha. És ez olyan nagy esemény nálatok?- Kérdezte kissé fitymálóan Harry.
-Ha úgymond „elsőbálozós „vagy, akkor igen. –válaszolt a lány.
-És akkor kell neked egy pár is, igaz?- Tudakolta Harry.
-Igen. De ha nem találok magamnak, akkor apám keres. -Itt kissé megborzongott.- és szerintem nem is fogok találni.
-Öhmmm… és akár ki lehet? Mert… én szívesen lennék.- Mondta vörösödő fejjel Harry.
Ermiona hálásan nézett rá.
-Köszönöm.- Előkapott egy pennát, és egy pergamen cetlit, és ráfirkantotta a címét. Harry elvette, és boldogan nézett rá.
-De hisz ez alig van messze az Odútól!- örvendezett.
-A mi?
-Az Odú, ahova a szünetben menni szoktam!- mondta Harry.
-Oh! És szerinted elengednek?- Kérdezte Ermiona.
-Ha nem mondom meg a szín tiszta igazat…- mosolygott Harry.
-Hát… ha akarod….nekem mennem kell, még üzenek a szüleimnek! Jó éjszakát!- Köszönt Ermiona, és elrohant a kastély felé.
*
Egy hét múlva még egyszer átgondolta a meghívás történetét, és úgy gondolta, ha nem több, de egy barátja van. És vele együtt párja a bálra.
Ezt az eseményt le is írta gyorsan a naplójába.
„Ha nem az itteni bálba, de a béna családira van párom! Harry. És remélem apuéknak semmi kifogása nem lesz ellene! Na most összecsomagolok, és nemsokára indulok haza!”
Azzal felöltözött, és bepakolt a ládájába.
Még hajnal volt, ezért vízhangzott a láda koppanása a pincelépcsőkön.
A bejárati csarnokból még visszafordult, és gondolatban elköszön az egyetlen barátjától, majd kilépett a havas udvarra.
-Érdekes… még alig van december, és már is esik a hó. -motyogta.
Odalépett egy szép, halványkék kocsihoz, amit két ló húzott. Megkopogtatta az ajtót, ami rögtön kinyílt. Bemászott, és a ládáját is feltette. Még egy utolsó pillantást vetett a havas kastélyra, majd becsukta az ajtót, és ezt suttogta: Viszlát Roxfort, majd jövök!
Azzal kis zökkenéssel elindult a kocsi, és száguldott a „Draculet birtok” felé.
|