Aletta mikor felébredt, egy ismeretlen helységben találta magát, ahova besütött a lemenő nap fénye. Felakart ülni, de ekkor súlyos fejfájás kerítette hatalmába, ezért csak elfordította balra a tekintetét. Az ágya mellett Draco ült, s fejét lehajtva aludt. Aletta lassan felemelte a kezét, és lágyan végig simította a fiú arcát, ennek következtében az hirtelen felébredt, és ijedten nézett körbe, de mikor látta, hogy csak a lány az, egyből megnyugodott. - Mi történt? - kérdezte Aletta. - Csak arra emlékszem, hogy párbajoztam Pitonnal... - Aztán lankadt a figyelmed egy idő után, és Piton egyik nagyon erős varázslata eltalált. - Utána? - Piton a karjaiba vett, és úgy rohant el veled a gyengélkedőre. Aztán mikor visszajött, hallotta ahogyan Pansy azt mondogatja, milyen lúzer vagy, és hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen mint te, és nem fogod elhinni mi történt... - Na? - Piton lekevert egyet Pansynek! - Nemá... - De bizony... ha lehetne tekintettel ölni, akkor Pansy már tuti nem élne... és még valami... - Igen? - Piton mielőtt elvitt, rád küldte az Exmemoriamot... A mondat befejeztével kinyílt a gyengélkedő ajtaja, és belépett rajta Albus Dumbledore, és Perselus Piton. - Draco, most menj fel a klubhelységbe! - utasította a fiút Piton. Amaz még lehajolt, és adott egy puszit Alettának, majd kisietett a gyengélkedőről, magára hagyva a két professzort, és Alettát. - Jó napot Miss Taylor – köszönt az igazgató. - Jó napot igazgató úr... - Rátérek rögtön a lényegre, mert sürgős elintézni valóm van. Piton professzor és jómagam, felfedeztük, hogy különleges képességekkel bír. Ugyebár maga tud a kezével varázsolni. - Igen... de kérem ne mondják el senkinek... csak a bátyám tud róla... - Meg se fordult a fejemben... - mosolygott a professzor félhold alakú szemüvege mögül a lányra. - De ha szeretné taníthatjuk magának, hogyan kell ezzel a képességgel bánni. Lehet, hogy eltud végezni vele, nagyon sok apróbb műveletet, de megtanulhatja, hogyan kell, teljesen pálca nélkül varázsolni. Persze csak ha szeretné... - Ha szabad... - Akkor hát Piton professzor fogja magának tanítani... - Meggondoltam magam! - Talán valami gondja van Miss Taylor? - Ööö... nem... csak... nekem jó pálcával is varázsolni, de tényleg... - Hát az ön döntése... Mindenesetre, ha szeretné mégis tanulni, Piton professzort bármikor felkeresheti, és ő majd értesít engem... - Rendben, köszönöm... Az igazgató mélyen Aletta szemébe nézett, a lány tudta, hogy a professzor egyszerűen csak nézi őt, és nem akar bejutni az elméjébe. Ezek a szemek valahonnan nagyon ismerősek voltak számára. Nem tudta honnét, de úgy érezte, hogy a professzort már régebb óta ismeri. - Igazgató úr, kérhetném, hogy magára hagyjon Miss Taylorral? - zavarta meg a csendet Piton. - Persze, én indulok is – mondta ezzel levette a szemét a lányról. - Jó éjszakát Miss Taylor, és mielőtt el nem felejtem, Madam Pomfrey tudja, hogy ma éjszaka önnek ki kell mennie a szabadba, egyszóval nyugodtan elhagyhatja a gyengélkedőt. Viszlát! - mondta ezzel kisietett a gyengélkedőről. - Mért nem akarja tanulni a pálca nélküli varázslást? - kérdezte rögtön Piton, és leült a székre, amit előbb még Draco foglalt el. - Mert maga tanítja... - És ennyire nem akar velem egy légkörben lenni? - Nyilvánvaló... - És mért? - Hehh… mért… talán azért, mert az idegeimre megy azzal, hogy állandóan be akar férkőzni az elmémbe! Emellett tudom, hogy óra végén kitörölte az emlékeim… mégis mért? Mi olyat tettem, amire ne emlékezhetnék? A professzor nem válaszolt semmit, csak felállt és elhagyta a gyengélkedőt. - - Hülye denevér… - suttogta maga elé Aletta. Ekkor ismét kinyílt az ajtó és belépett rajta Madam Pomfrey. - Jól van Miss Taylor, elmehet… - mondta a javasasszony. - Köszönöm, viszlát! – mondta ezzel felpattant ágyról, de ezt rögtön meg is bánta, mert iszonyú fejfájás kerítette hatalmába, de nem szólt egy szót se, csak kitámolygott a gyengélkedőről. Miután becsukta maga mögött az ajtót, neki dőlt a falnak és lehunyta szemét, azt remélve, hátha abba marad szédülése. Lassan kezdett már jobban lenni, így hát elindult a Mardekár klubhelysége felé. Mikor elhaladt a Nagyterem előtt, onnan hangos zaj hallatszott ki. Eszébe jutott, hogy mostanság lehet vacsora, így hát benyitott a Nagyterembe. Mikor bement, minden szem rászegeződött, ez meglehetősen idegesítette. Tekintetével megkereste Dracot asztalánál, majd mikor megtalálta, gyorsan odament, és leült mellé. - Neked nem a gyengélkedőn kellene lenned? – kérdezte Parkinson. - Neked viszont nem kéne már elpatkolni? – kérdezett vissza Aletta, ezzel elérve azt, hogy egy páran a társaságukban elkezdtek nevetni. Aletta szedett ugyan magának egy kevéske ételt, de nem érzett túl nagy étvágyat,- hanem inkább hányingert - ezért inkább csak turkálta. - Jól vagy? – súgta oda Draco Alettának, mikor látta, hogy a lány arca falfehér. Persze, jól vagyok… csak nem értem Piton mért küldte rám az exmemoriamot... Megkérdeztem tőle a gyengélkedőn, de nem felelt semmit, csak felállt és lelépett. - Furcsa... én csak arra emlékszem, hogy nagyon néztetek egymás szemébe… Aletta furcsán felvonta a szemöldökét, és várta, hogy Draco folytassa a beszámolót. - Úgy értem mintha… - Mintha? - Mintha kutattatok volna egymás emlékeiben… - Kösz az infót… A vacsora további részében Aletta egy szót sem szólt, hanem inkább Pitonon gondolkozott. Annyira furcsa volt neki a férfi… De további figyelmet nem szánt arra, hogy naphosszat ezen gondolkozzon, mégis nagyon fúrta az oldalát, hogy mi lehet annyira fontos Pitonnak, hogy egy diákja emlékeit ki kelljen törölnie… Ekkor az ételek eltűntek az asztalról, a vacsora véget ért. Mindenki elindult az ajtó felé, s mikor Aletta is kiért rajta, valaki megragadta a csuklóját és behúzta egy oszlop mögé. - Tyler, a szívbajt hozod rám! - Akkor ugye áll még a ma este? – kérdezte a fiú, ügyet sem vetve Aletta megrovó tekintetére. - Ja… de mért akarsz velem találkozni? - Majd megtudod... Mutatnom kell valamit, amit eddig senki se látott rajtam kívül… A mondat befejeztével Tyler kiviharzott az oszlop mögül, magára hagyva Alettát. Miután a lány is kiment, Tylert már sehol sem látta. Elindult a Mardekár klubhelysége felé, azzal a tudattal, hogy lerakja iskolatáskáját, majd felmegy abba a toronyba ahol Tyler várni, fogja. Éjfél még messze volt ugyan, de Alettának a hold felkeltével már olyan helyen kellett lennie, ahova besüt a fénye. Átviharzott a klubhelységen és egyenesen a szobája felé vette az irányt. Ott ismét csak Pansyt találta. Csak egy pillantásra méltatta a lányt, majd ágyához sietett, és elkezdett a bőröndjében turkálni. Nem sokára elő halászott, egy sima fekete gatyát, egy szintén fekete pólót, amin egy „Devil Girl” (Ördög Lány) írás díszelgett, és egy fekete kapucnis pulcsit, majd neki állt átöltözni. Már levett magáról minden ruhát, és csak a fehérnemű volt rajta. Háttal állt Pansynek, így amaz látta a lány hátát, és lábát. Háta és lába is tele volt kisebb, nagyobb vágásokkal, emellett bal vállán egy hatalmas égés nyom volt. - Azok… honnan vannak? – kérdezte Pansy, most nem azzal a gúnyos hangnemmel, amivel Alettával szokott beszélni. - Nem vagyok jó viszonyban apámmal… - Ezt hogy érted? A lány felvette fekete nadrágját, majd a lány felé fordult. Pansynek szó szerint leesett az álla, ugyanis Aletta hasán keresztbe szintén egy hatalmas vágás tátongott, akárcsak mellkasán (már amennyi kilátszott belőle). - - Ismered a Sectumsempra varázslatot? – Pansy válaszul csak megrázta a fejét. – Gondoltam… Általában ellenségekre szokták ráküldeni, és vágásokat ejt a testen, mélyeket, amikből ömlik a vér, és nem marad abba, csak egy bizonyos varázslat segítségével… na már most, ezt az átkot használták rajtam… - - ÚrIsten… És… az égésnyom? - - Azt a Relaxo varázslattal végezték… - - Az apád…? – kérdezte Pansy elhűlő hangon. - - Ja… Utál… - - De hát te a lánya vagy! - - Szerinted, érdekli? Nem’tom mért utál, de hát ez van... - És mióta? - Mióta megszülettem... Több szó nem esett köztük, ugyanis Aletta végzett az öltözéssel, felkapta pálcáját, és kiment a hálóból, magára hagyva a döbbent Pansyt.