|
Álomvilág és Vámpír
Aletta 2006.07.27. 19:30
Megjegyzés: Úgy döntöttem, hogy ne kelljen újra írnom a történetet, átváltok egy másik írásmódra. Mostantól nem Aletta szemszögéből fogom írni a történetet, hanem írói szemszögből.
Aletta egy kamrában ébredt, ahol még egy ablak se volt, a sötétség pedig bevonta az egész helységet. Hirtelen gyertyák gyúltak meg, több darab is... mind a falra volt téve. A padló kőből volt, nagyon hideg és piszkos. A fal szintén kő volt. Felállt, és körbe járta a szobát...
Ekkor egy távoli ajtó csapódás hallatszott, sikollyal vegyítve.
- Neee! Hagyjál békén! Ne nyúlj hozzám! Engedj el! - a hang ismerős volt, túlságosan is ismerős.
- Fejezd be! - hallott ordítani egy férfit, akinek a hangja nagyon hasonlított az apjáéra, majd szavait egy hatalmas pofon hangja követte.
Ezúttal annak a teremnek az ajtaja melyben Aletta tartózkodott, nyílt ki hirtelen, és egy alakot vágott be az üvöltöző férfi a sarokba. Első pillanatban nem ismerte fel, hogy ki az, aztán oda nézett, ahol a személy feküdt a padlón. 11 éves önmagával találta szembe magát, és az apjával. Aletta nem értette, mi történik. Az apja oda ment és bele rúgott kettőt a földön fekvő 11 éves lányba.
- Hagyd békén! - ordította Aletta magából kikelve, és rávetette magát az apjára, de átesett rajta... mintha valami szellem lenne.
"Mi történt? Hogy jutottam vissza a múltba? Nem akarok itt lenni! Nem akarom újra átélni! Nem akarom!" Ezek a gondolatok kavarogtak a fejében...
Az akkori önmaga elkezdett hátra fele mászni a földön amennyire csak bírt... orrából, szájából ömlött a vér, lábától kezdve, az egész testét, ami kilátszott rengeteg seb borította.
- Most megkapod, amit érdemelsz... tudod kivel szórakozz...
Felemelte, és a torkánál fogva a falhoz szorított.
- Ezt még megkeserülöd... - nyögte.
Erre apja akkorát levágott, a fiatal lánynak, hogy felszakadt ismételten a bőr az arcán. Aletta nem bírta tovább nézni. Bekuporgott a sarokba és sírt. Nem tudott mit tenni, és ez rettentően fájt neki. Csak a hangokat hallott... "Nem, én ezt nem bírom!"
Eszébe jutott, hogy mért is történt mindez... Mindez egy vacak bájitaltan dolgozat miatt. Akkoriban biztosra vette, hogy nem lesznek valami jók a jegyei bájitaltanból. Mivel akkori iskolájában apja volt a bájital tanár, és ha abból ront, még nagyobb verést kap, mintha bármely más tantárgyból rontana. Ezért úgy döntött, hogy éjszaka belopózik az apja szobájába, és kihozza a dolgozatát, és a válaszokat átírja. Ez sikerült is ugyan, de miközben vitte volna vissza a dolgozatot, kiment a fejéből, hogy azon az éjjelen, apja az ügyeletes tanár, és az egyik folyosón, szó szerint a karjaiba rohant. Az apja rögtön számon kérte, hogy mégis mi az Istent mászkál a folyosón, aztán pedig meglátta a lapot a kezében. Azon a hétvégén, történt, hogy kivitte az iskola erdőjébe a lányát, erre a pokoli helyre, és csak kínozta... Már nem hallott sikításokat, és nyögéseket, régi énje már rég kómában lehetett ekkor...
- HAGYD ABBA! - üvöltötte, és ebben a pillanatban felébredt.
Egy fehér szobában találta magát, egy fehér ágyban. Nagyon fáradtnak érezte magát. Jobbra fordította fejét, és a bátyával találta szembe magát, aki épp az ablakon nézett ki.
- John... - suttogta.
- Jajj Letti... te olyan lüke vagy... - borult a nyakába - Tudtad, hogy ilyenkor nem szabad kint mászkálni!
- Mi történt?
- Azt majd az orvos elmondja. Megyek, szólok a többieknek, hogy felébredtél - szólt és már épp az ajtót akarta kinyitni mikor a lány utána szólt.
- John... újraálmodtam...
- Micsodát?
- Amikor 11 éves voltam...
A tekintetét levette rólam, és a padlóra szegezte. Várt pár másodpercet, majd kiment a szobából. Hamarosan vissza is jött, több emberrel maga mögött. Közöttük Aletta anyja, apja, és egy orvos.
- Emlékszel valamire? - kezdte az orvos.
- Igen arra, hogy egy férfival találkoztam, mert eltévedtem az erdőben, és azt mondta, hazavezet. Aztán előjött a telihold és átváltozott... öhm vámpírrá...
- Értem... Megharapott?
- Nem emlékszem...
- Rendben... Ma és holnap éjszakára bent kell tartanunk - ezt már a szüleinek mondta. - Megkell figyelnünk az átváltozást, hogy minden rendben megy- e, és hogy mennyire veszélyes emberekre.
- He?
- Aletta ne légy neveletlen! - szólt rá anyukája.
- Bocsánat... mi az hogy megfigyelés, meg minden?
- Most már nem csak ember vagy... Hanem vámpír is...
A lányban ütő megállt, és kidülledt szemekkel meredt maga elé, miközben kusza gondolatok kavarogtak a fejében: "Én nem akarok vámpír lenni! Az egy dolog, hogy minden éjjel majd ki kell mászkálnom, hogy szerezzek magamnak élelmet, de Voldemort visszatért. És én még nem akarok meghalni!"
- Kettesben hagynának a lányommal, kérem? - szólt az apja. Már itt tudta, hogy ennek nem lesz jó vége.
Az apja türelemmel megvárta, míg mindenki kiment a teremből, majd odajött közvetlen a lánya mellé. Mikor becsukódott az ajtó lágyan elkezdte simogatni a haját, majd hirtelen erőből akkora pofont levágott, hogy Aletta majdnem leesett az ágyról.
- Vigyázhatnál kicsit jobban! De nem haragszom...
-Mért nem?
- Jobb lenne ha haragudnék?
- Nem... csak csodálkozom...
A férfi odasétált az ablakhoz, tekintetével az utcákat járta. - Tudod... az élet nehéz... és néha kell olyan döntéseket hoznunk, ami a másik félnek nem tetszik... most is ezt tettem, a Sötét Nagyúrnak hasznára leszel...
- Hö?
- Ne beszélj bunkó stílusban! A Nagyúrnak eddig, szükség volt egy vámpír vérére, hogy teljesen erős maradjon, ebből egész Nagy Britanniában egy darabot találtak, amely közel 4- 5 napja megszökött. Ez volt, amely megharapott téged is. De ez mikor megharapott elpusztult. Tehát a Nagyúrnak jó hasznára leszel.
- Tudod ki a franc fog a Nagyúrnak segíteni! Te még a szolgája se vagy!
Ekkor bal karján az inget felhúzta, melyen ott díszelgett a Sötét Jegy.
- Most már indulnom kell, 8 óra van, lassan megkezdődik az átváltozás. Már szereztem is mintát a véredből - ezzel egy kis fiolát előhúzott a zsebéből, melyben vöröslő folyadék csillogott.
Odasétált Aletta ágyához és puszit akart adni neki, de a lány olyan erővel lökte el a férfit, hogy az szinte majdnem hanyatt esett.
- Hát ha így állunk... A viszont látásra - mondta majd kisétált az ajtón Aletta legnagyobb örömére.
***
"Nevetséges... nem értem, mi a fenéért kellett engem áthozatni éjszakára egy ilyen, ilyen nem is tudom milyen szoba ez... azt gondolják, hogy vámpírként rombolni, meg gyilkolni fogok?" A gondolatok megint egymást kergették Aletta fejében, és elátkozta azt a pillanatot, mikor világra jött.
"Apám is... beáll halálfalónak..." Soha nem értette, hogy apja mért utálja ennyire őt... a bátyára még soha egy rossz szava se volt, nem hogy megüsse. Rengetegszer megkérdezte anyját, és a bátyát is, hogy mért van ez, de ők mindig csak annyit mondtak, hogy egyszer majd rájön.
Hirtelen szédülés kerítette hatalmába, és a szék, melyen eddig ült, szabályosan olyan volt, mintha "kimászott" volna alóla. Ennek következtében Aletta a földre esett. Hirtelen képek villantak be előtte. Hught látta, egy falhoz kikötözve, és amint egy férfi odamegy hozzá, és vért vesz a karjából, az pedig fájdalmában üvölt. Ebben a pillanatba, ő maga se tudta mért, de ő is sikított. Később rájött, és érezte, ahogyan a hátán felszakad a bőr, és kinő valami belőle. A vér a fehér falra, és padlóra loccsant. Egy újabb kép jelent meg előtte, ahogyan Hugh erőfeszítve kitépi magát a láncok közül, kinöveszti szárnyait, és elrepül. Ekkor ismét a fájdalom kerítette a hatalmába, és látta, ahogyan a kezei megremegnek, és az eleve hosszú körmei még hosszabbra nőnek, és élesen csillognak. Behunyta a szemét, és csak arra koncentrált, hogy ez a pillanat hamarosan elmúlik, és semmi nem fog fájni. De pár másodperc múlva újabb üvöltés hallatszott, és érezte, ahogyan két foga megnő, és szabályos vámpírfog lesz belőle. Egy ideig feküdt a földön, de ekkor mintha valami láthatatlan erő kerítette volna hatalmába felállt, és kinyitotta a szemét, ami most nem zölden, hanem világoskéken csillogott.
Tudta, hogy megfigyelik, ezért nem is akarta volna erejét használni, amivel be tudta volna gyógyítani a karján lévő sebet, amelyből az átváltozás alatt a vér kiserkent. Körbe nézett a szobában, ahol most már állt egy ketrec, benne egy vérfarkassal, amely nem mozdult. Aletta közelebb ment a ketrechez, és megállapította, hogy az állat döglött. Ahogyan lenézett rá, mérhetetlen undor, szánalom, gyűlölet, és egyben éhség fogta el. Valahogy hatalmas gyűlöletet érzett ez iránt, az állat iránt. És nem csak ez iránt, hanem érezte, hogy akármely más vérfarkas feküdne most itt előtte, azt is ugyanígy megvetné. Ekkor felrémlettek benne a mágiatörténet órák. Mikor a vámpírok, és vérfarkasokról tanultak: "Ez a két lény a kezdetektől kezdve, gyűlöletet táplál egymás iránt, akármelyik bőrébe belebújnánk, minden egyes ellenség felé gyűlöletet éreznénk."
Aletta megvetően lenézett a földre, majd rávetette magát az áldozatra. Éles vámpír fogait belemélyesztette az állatba. Tudta, ösztönösen cselekedik. Nem tudta mennyi ideig szívhatta az állat vérét, csak érezte, hogy hatalmas erővel töltődik fel.
Mikor ismét felállt, fogairól lecseppent a vér, újra bemocskolva az immáron vérrel foltos fehér kórházi ruháját.
Észre se vette, hogy a hajnal első sugarai besütöttek a szobába. Hatalmas fájdalom kerítette hatalmába, és üvöltve a földre rogyott. Ismételten ugyanolyan fájdalmat érzett, csak most mintha minden fordítva történt volna. Fogai visszanőttek, ugyanúgy ahogy a karmai is. A legfájdalmasabb "változást" a szárnya okozta. Rettentően fájt neki, ahogy érezte, hogy visszanő a bőre alá, de nem tudta, hogy lehetséges mindez, de most nem is érdekelte. A földön fekve, látta - igaz, hogy csak homályosan - ahogy kinyílik az ajtó, és egy fehér ruhás ember lép be rajta, és azt mondja: - Sikeresen átváltoztál...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
