„Nem tudom, álmodtam-e, hogy az a fiú, aki egyszer az álmomban szerepelt, tényleg valóságos-e.

Nem tudom, mi van velem… barátok nélkül olyan rideg a világ… főleg, hogy elsőbálozós leszek a szünetben! Az egész család (márpedig nekünk hatalmas) És más emberek előtt lesz a „beavatásom”!!! Előre félek… valami nincs rendjén, de majd rájövök… a táskámat visszaadta Harry (azt hiszem így hívják), szóval nem utál… vagy igen? Majd kiderül… már várom, hogy hazamehessek, mert itt rosszabb…”

Ermiona eltette naplóját, és felült az ágyán.

Odament a szekrényéhez, és kivette a ruháját.

Most az egyszer, megválogatta, mit vesz fel, és még egy gyors pillantást is vetett a tükörképére, és mosolyogva megállapított, hogy nem is néz ki olyan rosszul.

Felkapta cuccát, és lement reggelizni.

Mikor belépett a nagyterembe, minden szem felé fordult, és úgy néztek rá, mintha nem látták volna még.

Mosolyogva leült az asztalhoz, és örömmel kezdte kanalazni a zabkását, mivel az évfolyamtársai, ámulattal bámultak rá.

-te… te…? – motyogták.

-Igen, én vagyok, valami baj van? – szólt rájuk Ermiona.

-Dehogy semmi…-vigyorgott Gina.- Peter téged néz!

-És…?- kérdezte Ermiona.

-Peter a legjobb pasi az egész évfolyamunkban!- hüledezett Mira.

-Biztos fel fog kérni a bálra!- irigykedett Jenny.

-Bál?- nézett fel a tányérjából Ermiona.

-Igen, nem is tudtad? –kérdezte Monica.

-Holnap után lesz. Roxmortsban. –álmodozott Monica. –Én Markkal megyek. –dicsekedett.

-Én Frankkal. -mondta Gina.

- Én Daniellel. -mondta Mira.

-oké- Ermiona kissé zavartan nézett rájuk. Kissé törődött magával, és már is ő a nagymenő. Ez érdekes…-Gondolta.

Ebéd után újdonsült „barátnőivel” a parkban beszélgetett, míg oda nem lépett hozzájuk Peter…