Fél óra múlva Ginny ajtaja kinyílt és kintről fény szürődött a szobába, majd az ajtó halkan becsukódott. Ginny még mindig ébren volt, nem tudott aludni, folyton eszébe jutott.. Nem adott ki sírás közben hangot, mint korábban, most csendesen pityeregve feküdt. Hermione átnézett szobatársára, aki úgy tett, mintha aludna és nem ébredt fel. Ginny örült, hogy nem kell Hermione-val beszélnie. Nem szeretett volna bárkivel is beszélni.

Hermione gyorsan leváltotta az aznapi ruháját az éjszakaira. Gyorsan bebújt az ágyába, nehogy felébressze a szomszéd ágyon fekvő személyt, akiről azt gondolta alszik. Feküdt egy ideig Ginnyre gondolva. Történt vele valami, amit nem mondott el neki? Nem, az nem lehet, Ginny csak Harry miatt szomorú.

Ron szobájában ő is épp akkor feküdt le, bár egy kicsit hangosabban, mint Hermione, mivel nem kellett senkivel megosztania. A rövid pizsamájában bemászott az ágyába és a plafont bámulva feküdt. Gyorsan elszálltak a gondolatai Harryről. Nem mintha nem aggódna a legjobb barátjáért, nagyon is aggódott, de valahogy Hermione töltötte ki gondolatait. Megrázta a fejét. Aggódik egy másik nagyon jó barátjáért. Hermionét minden érdekelte, viszont őt csak Hermione érdekelte.

Ezzel a gondolattal Ron elaludt, majd Hermione is, s már az egész ház nyugovóra tért és aludt, kivéve Ginnyt. Hánykálódott, forgolódott az ágyában, próbált aludni és elfelejteni a fájdalmat, ami belültől mardosta.

Kis idő múlva Ginny felhagyott az alvás próbálásával és gondolkoza feküdt tovább. Hirtelen felült, oldalra lógatta a lábát és végül felállt. Csendesen kiosont a szobából, amit Hermioneval osztott meg és lement a nappaliba. Megérkezett egy ajtóhoz és elforgatta a kilincset. Mikor bejutott a szobába halkan becsukta maga mögött az ajtót és az ajtóhoz legközelebbi ágyhoz lépett.

- Miért teszed ezt velem? Nem érdekellek, ugye? Csak szeretni akartál valakit, mielőtt hősködni kezdesz; nem akartál az utolsó időkben egyedül lenni és így nem kellett egyedül lenned. Most befejezted velem és nem érdekellek, csak valaki voltam neked arra a rövid időre, amíg szükséged volt rám, így van, ugye? – halk sírásba kezdett és a padlóra rogyott. Az ágyban fekvő személy a második mondat után felült.

- Ginny? – mondta csodálkozva, és kedvesen, már amennyire egy álmatalan éjszaka kedvesen lehet szólni. Harry volt az. Ginny sírva ült a földön, fájdalmában nem tudott többet mondani, mint az előbbi kitörésében.

- Ginny, Én… - Harry azt akarta mondani, hogy igenis érdekli őt a lány, hogy igazán kedvelte őt és vele akart lenni, nem egy utolsó személyként, mielőtt el kéne mennie és harcolni… de nem mondta. Ha azt mondta volna még nehezebbé tette volna a dolgot, mint amilyen.

- Én.. Jól vagy, Ginny? – kérdezte közömbösen. Csak ez jutott eszébe, hogy ne tegye még nehezebbé a dolgokat. Gyáva volt. De aztán belegondolt, és rájött Ginnynek is így a legjobb.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek. – mondta Ginny zavarodott hangon – Biztosan alvajártam, rémálmom volt.. sajnálom – rebegte, próbálta nem Harry tudomására adni, hogy még mindig sír és kirohant a szobából, a nappaliba be az ő sötét szobájába. Hideg volt és a sötétség végigsöpört rajta, s zokogva bedőlt az ágyába, ahogy azon az éjszakán korábban is tette. Szerencsére nem ébresztette fel Hermionet. Végül sírva aludt el.

Harry szobájában Harry még mindig ébren ült az ágyán. Mi történt az előbb? Ginnynek valóban rémálma volt? Nem , mondta Harry magának.

Valóban nem rémálma volt. Szomorú volt azért, amit Harry tett vele. Harry arcát egy könnycsepp szántotta végig, ahogy próbálta elfeledtetni magával a dolgait. Nagyon bánatos volt mindezek miatt… nem akart még többet gondolni rá. Ismét mély, nyugtalan álomba szenderült.

Reggel Hermione ébredt fel először. Kikelt az ágyból és magára kapott egy farmert és egy pólót. Bozontos haja ugyanúgy szanaszét állt, mint máskor, amit belenézett a tükörbe. Beült a tükör előtti székbe és elkezdte fésülni. Ronra gondolt közben, hogy vajon ébren van e már. De megrázta a fejét, hiszen Ron lusta és valószínűleg csak órák múlva kel majd fel. Az utóbbi évben Ron megint nőtt. Magasabb, de egy picit kevésbé nyakigláb lett. Jól nézett ki. Hermione megütközve nézett magára a tükörben; komolyan azt mondta, hogy jól néz ki? Végülis régóta ez a véleménye – tudatosította magában. De akkor is a legjobb barátja. Még sokáig gondolkozott róla..

Végül kikelt a székből és viszzament az ágyához. Lehajtotta a lepedőt és megigazította az ágyat. Mielőtt kiindult volna vetett egy pillantást a szomszéd ágyon alvó Ginnyre. Közelebbről szemügyve véve a lány kifejezéstelen arcát száradt könnycseppeket vett észre a sápadt arcán. Hermione aggódva megcsóválta a fejét, Ginny nincs jól, de tudta, hogy ha most nem áll készen beszélni még egy ideig nem is fog. Kiment a szobából a folyosóra.

Az ő és Ginny szobája melletti szobából csoszogás hallatszott. Gondolta lehet, hogy Ron ébredt fel, bekopogott az ajtón. Néhány másodperccel később lépéseket hallott az ajtó felé közeledni és Hermione gyorsan megigazította a haját és megbizonyosodott róla, nincs e valami az arcán. Majd az ajtó kinyílt.

Ron bámult rá széles mosollyal, eléggé szokatlan módon ezen a reggelen.

-Szia Hermione. – majdhogynem ordította Ron. Tégabbra nyitotta az ajtót, hogy bemehessen. Hermione bement és leült a Ron ágyával szembeni ágyra.

-Szia Ron. – köszönt Hermione. Felhelyezte lábait az ágyra. Ron leült a másik ágyra. Hermione Ronra nézett, boldognak tűnt ma reggel.

-Hogy-hogy ilyen korán ébren vagy? Soha nem szoktál ilyen korán felkelni.

-Nos.. Igazából fogalmam sincs. Csak ilyen frissen, korán ébredtem. Biztos valami szépet álmodtam vagy ilyesmi. És felkeltem. Nem szabad pazarolni a nyáriszünet napjait, nemde? – válaszolta Ron kicsattanóan. Az álmára gondolot, nem sokra emlékezett, de egy dolog folyton visszatért a gondolataiba. Hermione. Habár ő a legjobb barátja. Bár lehet boldoggá tudna tenni. Majd rámosolygott.

Hermione kedvesen mosolyogva válaszolt:

-Nagyszerű, hogy nem végre nem vesztegeted a szünetedet. Nagyon jól kialudtam magam. Ugyanez viszont nem mondható el Ginnyről. – mondta, az utolsó mondatnál kicsit megremegett.

Ron haragosan összevonta tekintetét a „végre” szónál, de aztán eltűnt mindez, mikor meglátta Hermione mosolyát.  Várjunk csak. Mit mondott Ginnyről?

-Ginny? Jól van? Miért nem aludt jól?

-Nem tudom biztosan. De száradt könnyek vannak az arcán és nagyon fáradtnak tűnt, mintha az álma nem lett volna túl kellemes. Szegény, bár tudnám mi a baj. Mondott… Mondott Harry bármit is Ginnyről? – kérdezte Hermione, de úgy érezte, tudja a válszt.

-Hogy őszinte legyek nem beszéltem Harryvel, mióta tegnap ideért. Nem beszélt túl sokat.

-Igen nagyon csendes volt. Azok után, amik történtek, mit várunk?

-Nos.. Én azt vártam, hogy ordibálni fog. Ismered Harryt. Legtöbbször kiabál, mikor mérges… vagy éppen csendes. És akkor azt hiszem nagyobb az okunk az aggodalomra.

-Jajj, Ron. Nem hittem volna, hogy ilyen nagy figyelmet fordítasz neki. – mondta Hermione anélkül, hogy végiggondolta volna, mit mondott; csak kicsúszott a száján. – Oh, Ron, nem úgy gondoltam.

-Persze, hogy foglalkozom a legjobb barátommal. Rossz legjobb barátnak ismertél meg? Tényleg olyan lennék? – Ron felkelt az ágyáról és kisietett a szobából.

-Ron, én… - befejezte a beszédet, semmi haszna. Már kiment. Nem így gondolta…

Ron kiment az ajtón, le a lépcsőn. Nem értette miért lett olyan mérges, de Hermione tényleg olyannak talája őt? Vagy komolyan nem vette észre mi történik a legjobb barátjával? Remélte, hogy nem. Nem akart mérgesnek lenni Hermionere, de nem tehetett mást. Ha lejött volna Hermione azt mondta volna, minden rendben. Nem akarja végigaggódni a nyarat. Ült az asztalnál és nekikezdett a toast evésének.

Fent Hermione még mindig az ágyon ült. Rosszul érezte magát amiatt, amit mondott. Nem akarta megbántani Ront. Elindult a folyosóra, le a lépcsőn. Mikor a konyha ajtajához ért meglökte azt, s bement.

-Hermione, én..

-Ron, én..

Fakadtak ki egyszerre.

-Először te – mondta Ron Hermionenak.

-Sajnálom, Ron. Tudom, hogy nagyon is érdekel Harry és én. A legjobb barátaid vagyunk. Úgy értem.. nem kell úgy törődnöd velem, mint Harryvel. Harry a legjobb haverod a kezdetek kezdetétől. Én.. szóval.. nem kellett volna azt mondanom. Sajnálom.

-Veled is törődök Hermione. Veled is és Harryvel is. Tudod, sokat jelentesz nekem. Még ha sok a vitánk, akkor is. ÉS figyelek rád és Harryre is, még ha úgy is tűnik, hogy nem.

Hermione elpirult.

-Köszi, Ron. Én is törődök veled..és persze Harryvel is. – halvány mosoly jelent meg az arcán. – egy gyors teszt, Ron – mondta hivatalos, ugyanakkor viccelődő hangon – Mi a kedvenc virágom?

Ron egy percig gondolkozott és mosolyogva válaszolt:

-A nefelejcs. Mert nem szeretnéd, hogyha azok, akik szeretnek elfelejtsenek.

Hermione arckifejezése enyhült és hitetlenül nézett Ronra,

-Ron, elsőben mondtam ezt neked és még mindig emlékszel? Miért emlékszel még mindig rá? – az utóbbit egy picit halkabban kérdezte.

-Nem tudom, talán, csak úgy… tudod… vannak, amiket megjegyzek tőled. Néha vicces.

Még pár órán keresztül beszélgettek. Az első évükről… az évről, mikor találkoztak és az összes azt követő évről. Fent Harry szobájában Harry még mindig aludt, de mozgolódott. Percekkel később a szemei kinyitódtak és a plafont bámulva feküdt ott. Matatott az éjjeli szekrényén és megtalálta szemüvegét. Felhelyezte és szétnézett. Az estére gondolt, mielőtt elmerült volna gondolataiban.