Ahogy ott áltak az ajtóban néma csendben Mrs. Weasley nem hitt a szemének. Mikor végre feleszmélt és rájött, hogy Harryt bámulja, ami egy kicsit zavarbaejtő is volt a fiú számára, megrázta a fejés és kedvesen szólt Harryhez.

-Oh, Harry drágám. Fogalmam se volt róla, hogy jössz, különben jobban felkészültem volna. – Sírva Harry köré fonta kezeit és egy hatalmas erejű ölelésbe vonta őt.

-Hellomrsweafle..- próbálta Harry kipréselni magából és kivállni Mrs Weasley szorításából.

A zűrzavarban Ron, Hermione és Ginny rohant le a lépcsőn, hogy láttás, mi ez a felfordulás. Hermione, mikor meglátta Harryt az ajtóban hangosan sikkantott és odafutott hozzá, hogy megölelje.

-Oh, Harry. Nagyon aggódtunk miattad. Miért nem írtál vűlaszt soha a leveleinkre?

Mikor elengedte Harry pusztán vállat vont és szétnézett, majd rátalált Ronra, aki vigyorgott rá és Ginnyre, aki nyilvánvalóan zavarában a lábát bámulta.

-Hello, haver. – dörmögte Ron.

-Hello. – motyogta harry. Aztán kérően Mrs Weasleyhez fordult – Ha nem bánja, Mrs Weasley, fáradt vagyok, inkább lefeküdnék, ha nem gond. Sajnálom, hogy így befurakodok.

Mrs Weasley felfogva mit mondott Harry beleegyezett, de nem akart túl nagy felhajtást csinálni Harry körül.

-Használhatod Fred és George szobáját, ha szeretnéd, drágám. Ők a  bolt feletti lakásban vannak most. Szeretnél enni először valamit? Nagyon vékony vagy. Egy őjabb ok, hogy gondjaimba vegyelek! 

Harry Mrs Weasleyhez fordult és fáradtan de hálás hangon válaszolt:

-Nagyon szépen köszönöm, Mrs Weasley, de nem vagyok éhes. - Mrs Weasley ezután felröptette Harry csomagját a szobájába, gazdája pedig követte a ládát a recsegő lépcsőfokokon egyenesen Fred és George szobájába.

A láda halk puffanással ért földet Harry pedig leült a közelebbi ágyra. Arccal előredőlt és a párnába dőlve sírni kezdett. A könnyek könnyen potyogtak szemeiből. Úgy tűnt órák óta fekszik ott, de lehet hogy csak néhány percig. Kisírta magából mindazt, ami mióta eljött Dursleyéktől felhalmozódott benne.

Újra látni Ginnyt.. azt hitte kezelni tudja majd.. de hatalmasat tévedett. Ginny szomorúnak tűnt, legalább is Harry annak hitte. És hogy alig méltetta pillantásra a lányt az összes érzés előtört belőle. Nem érzet semmit - kivéve Dursleyéknél a szobájában – egész nyáron, szóval talán megérdemelte, de akkor is fájt neki..

Nem tudta abbahagyni a sírást. Rájött, hogyha Ginny tényleg olyan szomorú volt, mint amilyennek tűnt, az csakis miatta van. Újabb másodpercig gondolkozott és szidta magát, amiért ilyen felfuvalkodott. Nem ő volt Ginny mindene és ezt tudta.. de azt is tudta, hogy szeretne Ginny életének fontos része lenni.

Kicsit később megnyugodott… furcsán megkönnyebbültnek érezte magát, de még mindig fájt.. fájt mindene a könnyektől. Halk kopogást hallott az ajtón és sietve eltűntette a könnyek maradványait arcáról. Megnézte magát a falon lévő kicsi tükörben és látta, hogy feje vörös és puffadt. Ismét hallotta a kopogtatást, ami arra emlékeztette, valaki áll az ajtónál. Reménykedve odasétált az ajtóhoz. Elfordította az arany kilincset és résnyire nyitotta az ajtót. Odakint Ron és Hermione állt. Nagyon aggódó arcot vágtak,de szótlanul kinyitotta nekik az ajtót és bejöttek.

-Öh.. hogy vagy? – kérdezte esetlenül Ron.

-Jól vagyok – motyogta Harry. Egyszerű válsazt adott Ronnak, vár nyilvánvaló volt, hogy egyáltalán nem volt igaz.

-Oh, Harry, ettél egyáltalán a nyáron? Mrs Weasley-nek igaza van, rettenetesen vékony vagy. – zsörtölődött Hermione.

Harry tudta, hogy igaza van.

-Hát.. nem.. Azt hiszem ittam egy kis tejet.. hát.. de igen, ettem. De úgy éreztem nem tudok sokat..

Hermione rémültnek tűnt. Nem számított erre a válaszra; nem is tudta igazán mit várt.

-Szóval, hogy jöttél el eddig? Nem repültél, ugye, Harry? Mond, hogy nem repültél!

Harry megrázta a fejét. Nem volt beszédes kedvében, de nem mondhatta nekik, hogy tűnnjenek el.

-A Kóbor Grimbusszal jöttem… hepehupás út.

Igazság szerint Harry nem igazán figyelte milyen volt az út, a gondolatai lefoglalták… de így sem tudott emlékezni rájuk.

-Oh, az szuper! Én még soha nem utaztam a Kóbor Grimbusszal. – ugrott fel izgatottan Ron.

-Semmi különös… nem nagy szám. De ide jutottam, úgyhogy ennyivel beérem. – motyogta Harry.

-Szóval… - kezdte Hermione – akarsz beszélgetni – de Harry közbevágott

-Nem – Harry hevesnek tűnt. Nem, mintha bántani akarna valakit, csak hevesnek, mert úgy nézett ki, mintha valami olyat akarna tenni, ami nem helyes.

Ron gyorsan témát váltott.

-Anya mondta, hogy a vacsora mingyárt kész és szeretné, ha csatlakoznál. Voltaképpen nincs sok választásod. Azt mondta, túl vékony vagy és ha nem eszel úgy fogsz kidőlni, mint egy roskadó fa útban Roxfort felé.

-De nem fogok… - Nem gondolkozott még róla visszamenjen-e az iskolába vagy sem. De hirtelenjében túl nehéznek tűnt elhagynia a Roxfortot. Ez volt az első hely, ahol először boldognak érezte magát, akár egy otthon. Hirtelen az jutott eszébe, hogy talán marad még egy évig a Roxfortban.. Befejezi tanulmányait.. aztán majd rendesen fel lesz készülve a Voldemort elleni harcra. Hirtelen kizökkent elmélkedéséből, mikor a furcsa és aggódó képet vágó Hermionera és Ronra nézett. Úgy döntött későbbre hagyja a gondolatait.

-Harry, jól vagy? – fakadt ki Hermione, de próbálta rejteni aggodalmát.

-Jól, bocsi, igen, lemegyek vacsorázni. Túl vékony vagyok. – azzal Harry felkelt és kisétált a szobából. Lement a lépcsőn. Kinyitotta a konyha ajtaját és leült az asztalhoz.

Hermione és Ron lassan követték, de az előszobában megálltak, hogy egy gyors pillantást váltsanak, miszerint valami nincs rendben Harryvel. Pár pillanattal később ők is bementek a konyhába. Hermione segített Mrs Weasleynek a vacsorával, míg Ron leült Harry mellé.

Harryre pillantott. Ő csak bámulta az asztalterítőt, mintha valami nagyon érdekes dolog lenne. Rettenetesen nézett ki. Ron csak most vette észre a barázdákat Harry szemei alatt. Sápadtnak és üresnek tűnt, és egyáltalán nem nézett ki jól. Úgy nézett ki, mint aki évek óta nem aludt. A haja is szoktalanul sima volt.

Egyszer csak hallani lehetett a lépcső recsegését és a konyhaajtó kinyílt. Harry nem nézett fel. Ron igen, és látta hugát besétálni az ajtón a konyhába, hogy segítsen Hermionenak és anyukájának. Nem sokkal később tálak repültek az asztal felé, amiket Mrs Weasley követett kinyújtott pálcával. Hermione és Ginny pedig utána jöttek mindkettőjük kezében 1-1 edénnyel.

Mrs Weasley letette a tányérokat, Ginny és Hermione ugyanígy tett.

-Szedj csak, Harry drágám. – Harry felnézett és egy erőltetett mosolyt irányított Mrs Weasley felé. Mindenki szedett. Hermione, Ron és Mrs Weasley aggódó pillantást vetettek mialatt Harry és Ginny étellel teli tányérjaikat bámulták.

-Nagyszerű a vacsora, Mrs Weasley, köszönöm. – mondta Harry majdhogynem vidám, de inkább hamis hangon. Komolyan gondolta, amit mondott, de nem volt valami vidám.

-Igen, Mrs Weasley – csatlakozott Hermione – Nagyon finom.

Kényelmetlen csöndben folytattál az evést. Csak az evőeszközök csörömpölése törte meg a csendet. Mindenki erősen a tányérjára koncentrált, mintha a tányértól várnék, hogy valami érdekes témát mondjon.

Valójában mindenkinek Harry járt a fejében. Féltek bármit is mondani, nehogy ekszomorítsák mégjobban őt. Ginny volt az egyetlen, akinek gondolatai máshol jártak, de persze Harryvel kapcsolatban. Arca üres volt. Nem gondolta volna, hogy Harry ilyenkor eljön hozzájuk. Nem mondta le sem Ronnak sem Hermionenak, hogy Dumledore temetése után Harry szakított vele, valójában rajta és Harryn kívül senki sem tudta. Valahogy remélte, hogy senki nem tud róla, talán Harry is elfelejtette és visszajön érte.

Most, hogy látta Harryt megjelenni náluk és alig néz rá, tudta, hogy mindaz, amit remélt, mióta Harry megmondta, hogy nem lehetnek együtt, nem fog megtörténni. Úgy tűnt Harry semmit nem érez iránta. Tudta, hogy Harry sokat gondolkozott és hogy nem szereti megosztani másokkal érzéseit, de egy hang Ginny fejében azt mondta, hogy ha valaha is érdekelte Harryt, ahogy ő azt korábban mondta, akkor látni fogja, hogy nagyon szomorú a szakítás miatt. Rosszul és gyávának érezte magát, hogy ezért mérges Harryre.

Váratlanul felállt, összerakta a kést és a villát a tányérján és szó nélkül kiment. Mindenki zavarodottan nézett, mindenki kivéve a még mindig üres tekintetű Harryt, aki még mindig lenyűgözőnek tartotta a tányér mintáit.

-Ginny? Kedvesem? – szólt utána Mrs Weasley,de csak Ginny lépteit lehetett hallani, ahogy felmegy a lépcsőn és szobája felé veszi az irányt, ami egy emelettel följebb volt. Hallottak egy halk ajtócsapódást,de tudták, hogy ha közelebb lettek volna, az eredeti csapódás sokkal hangosabb lett volna.

Harry felemelte tekintetét, nem mert hallotta a zajt, hanem hogy felálljon.

-Bocsássatok meg, Mrs Weasley, a vacsora nagyon finom volt, de azt hiszem most megyek, nem vagyok nagyon éhes, viszont fáradt vagyok.

Mrs Weasley Harryre nézett aggódó szemekkel, aggódott Ginnyért és Harryért egyaránt. Aztán bólintott és mondta Harrynek, ne aggódjon a tányérok miatt. Harry felment a szobájába, lefeküdt és álmatlanul, de kellemetlenül aludt.

A földszinten Hermione és Ron halkan beszélgettek

-Harry egy szót sem szólt Ginnyhez, mióta itt van, és Ginny se szólt hozzá. Mégcsak egymásra se néztek. Mi folyik itt? – kérdezte Ron.

-Harry sokat gondolkozik, Ron, talán Ginny megérti, hogy Harry nem akar beszélni, csak ez lehet a magyarázat. – mondta Hermione magabiztosan, habár a hangja nem ezt tükrözte.

Fent Ginny szobájában halk szipogás hallatszott. Ginny az ágyán feküdt és remegett. Remélte, hogy Hermione nem jön be a szobába, míg el nem alszik vagy meg nem nyugszik egy kicsit. Nem akarta most megosztani vele a gondjait. Túl fájdalmas volt erre gondolni.