Harry mozdulatlanul feküdt az ágyán. Nem is beszélt, mióta visszajött hatodik évét befejezve a Roxfortból. Dursley-ék nem törődtek vele, de Harry-t nem is érdekelte. Az se érdekelné, ha örökre ott feküdne… az idő, amit így töltött így is örökkévalóságnak tűnt. Dumledore halála óta, ami a múlt évben történt nem tudott enni, de fel sem tűnt neki. Azt se vette észre, hogy mióta nem alszik. Vagy lehet, hogy észrevette, de túlságosan üresnek érezte magát és mindent elhanyagolt, bár ő ezt nem vette észre.

Harry néhány alkalommal kizökkent kábulatából, mikor kopogást hallott az ablak felől, s mikor odapillantott csupán Hedwiget látta. Folytatta a merev előre bámulást; mellőzni akarta a leveleket a külvilágból. De a mai nap Hedwig nem hagyta abba a kopogást, nem bírta tovább, úgyhogy kinyitotta az ablakot így Hedwig kecses szárnycsapásokkal beröppenhetett a szobájába. Az asztalon landolt és bal lábát mohón mozgatta. Harry kifejezéstelen arccal kikötötte a leveleket és könnyedén az ágyára dobta őket.

Hedwig láván ezt Harry fölé repült és a vállára ült, s kedvesen megcsipkedte az arcát, mintha kérné, hogy nyissa ki a leveleket. Harry egykedvűen az ágyához mászott és leült a köteg levél mellé. Végül úgy döntött biztos mindenki aggódik miatta és veszélybe is keverhetik magukat azzal, ha utána kutatnak szóval átfutotta a köteget. Talált egyet Hermione-tól amit szét is hajtott, s olvasta:

Kedves Harry,

Remélem válaszolsz valamelyikünknek. Mindannyian hiányolunk és ne magadat hibáztasd mindenért. Kérlek írj és mond, hogy jól vagy. Az Odúban vagyok Ron családjával. Kérlek Harry, írj.

Ölel: Hermione

Elolvasva Harry pennát vett elő, belemártotta a fekete tintába, elővette egy darab pergament és ráfirkált egy „Jól vagyok”-ot, majd összehajtotta és megcímezte az Odúba Hermionenak. Visszamászott az ágyára és egy másikat keresett Rontól. Talált is egyet, kinyitotta, és olvasni kezdte:

Hello Haver,

Biztos hallottad már Hermionetól, hogy ő is itt van az Odúban velünk. Nagyon hiányoltunk egész nyáron; Hermioneval nagyon jól kijöttünk. Csak 1-2 vitánk volt. Rekord, nem? Nagyon szeretnénk, ha eljönnél, mikor készen állsz. Anya aggódik, hogy elraboltak vagy valami, szóval legjobb lesz ha megírod, hogy jól vagy mielőtt valami drámába illőt tesz.

Ron

Elővett egy másik darab pergament és írta: „Azt hiszem szeretnék egyedül lenni. Találkozunk az iskolában. U.I.: Jól vagyok, Mrs Weasley”. És ismét ráírta az Odú címét. Félretette a levelet visszament az ágyához és észrevett egy levelet, amit nem ismert fel egyből. Jobban megnézve rájött, hogy Ginnytől jött. Dumledore temetése óta mégcsak nem is gondolt Ginnyre. Nem azért, mert nem érdekelte, hanem mert nehéz volt az utolsó együtt töltött idejükre gondolni. Párnájára hajtotta fejét és bámulta a kinyitatlan levelet, mintha arra várna, valaki mondja meg kinyissa vagy sem. Végül berakta párnája alá és álmatlanul aludt egyet, jó ideje először.

Harry másnap reggel azt érezte.. de hiszen csak ennyi volt.. érzett. De semmire sem hasonlított, korábbi érzéseihez hasonlítva.. a mellkasa fájt és a szíve gyorsan vert. Felült és észrevette, hogy szemüvegét magán felejtve aludt el. Kinézett az ablakon. Sírni akart.. ki akarta engedni.. de nem tudta, úgyhogy ugyanolyan bezárt maradt, mint előtte. De legalább érzett valamit.

Ágya mellett sétált, mikor meglátta a boríték barna szélét. Hirtelen eszébe jutott Ginny levele és úgy döntött, elolvassa. Talán Ginny segítene neki az érzéseivel.. mindig ott volt mellette, mosolygott és jobban érezte magát a közelében. De már nem ugyanaz.. lehet hogy más érzést is kiváltana belőle a mellkasában lévő fájdalom mellett.

Leült az ágyára és a fejét a falnak támasztotta. Majd előrehajtotta, és bámulta a borítékot. Kinyitotta és az összehajtott pergament bámulta. Széthajtotta és olvasni kezdte.

Harry,

Ha jól sejtem én vagyok az utolsó ember, akiről a nyáron hallani akarsz, de tudnom kell jól vagy-e. Hermione itt van..s amiót belépett az ajtón ő és Ron csak veszekednek. De fogadnék, hogy ő nem ezt állítja. Ok, szóval nem ezt akartam mondani.. Csak azt akartam a tudtodra adni, hogy bármi is történt tavaly, még mindig beszélhetünk. Persze csak hogy ha akarod, de én itt vagyok neked, Harry és mindig itt leszek. Reméltem, hogy eljössz az Odúba, hogy megments az „R és H szörnyektől”, de ha nem jössz, úgy is jó. Megérte. Írj, ha akarsz.

Szeretettel: Ginny

Mikor befejezte az olvasást egy könnycsepp folyt végig az arcán. Mégtöbb könny lepte el a szemét, ahogy fejét ismét a falnak vetve kieresztette őket. Nem mentek ki a fejéből a következő szavak: „ én itt vagyok neked, Harry és mindig itt leszek”. Újra és újra csak ez járt a fejében. Hát nem vette észre, hogy azért hagyta el, mert mindig a közelében lett volna? Nem tudna élni tovább, ha Ginnyvel történne valami. Így ült talán hosszú órákon át, engedve, hogy az összes gondolata, ami Ginnyel kapcsolatban van keresztülfusson rajta míg ő könnyeit hullajtja.

Néhány órával később leült és írt Ginnynek. Sok gondolata van, amit régóta halmozott fel és most előtört belőle és nehéz papírra vetni ezeket. El akarta mondani Ginnynek milyen sokat jelent neki, de csak nehezebbé tette volna a dolgokat Ginnynek… és neki is. Nagyon önző volt… Ginny sokat szeretett volna vele lenni, de ő eltolta magától hogy ne veszítse el.

Összegyűrte a pergament és a pennájával együtt az utazóládájába hajította. Majd minden más dolgával együtt kivitte… ami bár soknak tűnt, mikor szanaszét dobálva hevertek a földön, most mégsem volt sok. Aztán úgy sikerült, a sok dolog kitölti a láda egészét, de ebből kis helyet foglaltak el az ő – vagy mondhatjuk úgy, Dudley – ruhái. Mikor kész lett a szobája üresnek tűnt.

Bezárta Hedwig ketrecét – benne Hedwiggel – és ügyetlenül elindult le a csomagjával és a ketreccel Dursleyék kanyargó lépcsőin. A lépcsősor alján szünetet tartott, s észrevette hogy nagybátyja hasa mindössze pár centire van a fejétől. Ugrott egyet hátra,s eldobta a ládáját ami hangosan csattant a földön.

-MI A FENÉT CSINÁLSZ, KÖLYÖK? –ordított Vernon bácsi Harry arcába s lehelletétől Harry szemüvege bepárásodott. Megszabadult kezével – miután eldobta a ládát – levette szemüvegét és pólójába törölte, majd visszahelyezte az orrára. Alig vette tudomásul, hogy bácsikája neki beszél, mindössze egy vállvonással és megkerülve bácsikáját ismét felemelte ládáját és elindult az ajtó felé.

-AZT KÉRDEZTEM, MIT CSINÁLSZ?

Úgy döntött el kéne mondani, mit csinál, Harry megfordult és egy halk, komoly hangon mondta:

-Elmegyek Weasleyékhez, a varázsló barátaimhoz az iskolából, hogy a nyár hátralévő részét náluk töltsem.  Találkozunk, mikor találkozunk..

És mindenféle búcsúzás nélkül, vagy annak szándéka nélkül Harry sarkon fordult, egyik kezében ládájával másikkal Hedwig kalitkájával elindult és minden szó nélkül kicsörtetett az ajtón.

Hirtelen az utcán Harry nagyon kellemetlennek érezte környezetét, előhúzta pálcáját; így jobban érezte magát. De félelmei azonnal eltűntek, mikor egy lilás színű busz tűnt elő a semmiből, s megállt előtte. Harry felismerte a Kóbor Grimbuszt. Hirtelen kinyílt az ajtó és egy fej tűnt elő a sarkon. Aztá megjelent a teste és ott állt egy sovány férfi, s arca kiütésekkel volt teli.

-No né’má Ern! Ez ’Arry Po’er! – mondta Stan

-Hello – köszönt halkan Harry, ami szerinte nem volt nagyon „harrys”. Majd a buszt bámulta, s próbált rájönni, hogyan sikerült idehívnia magához a buszt

-Szájjá’ fel, ’Arry.. Ha’ segí’sek azzal a ládáva’. – és ahogy mondta, elő is vette pálcáját,de egy ingatag mozdulattal felemelte Harry ládáját a legközelebbi ágyra Harry pedig lassú léptekkel követte őt és lehuppant arra az ágyra, melyen a ládája volt. Szétnézett a buszon… Úgy tűnt ő az egyetlen utas, amitól jobban érezte magát.

-Nos, hova lesz a fuvar, Harry? – kérdezte Earnie a bus elejéről. Harry gondolkozott; tényleg az Odúba menjen, ahogy azt Dursleyéknek mondta, vagy sem? De nincs hova mennie. Úgy döntött a véletlenre bízza uticélját. Mondta Ernienek tegye ki őt, ahol jónak látja.

Mindent elrendezve az ágy sarkába mászott és a falnak dőlt. Hideg futott végig a hátán, de a testmelege gyorsan felmelegítette. Nem sokkal később a busz egy döcögős megállóhoz ért, amitől a ládája a busz elejére érkezett és hatalmas csattanással állt meg a busz elején. A zűrzavar után Harry kinézett, hogy lássa végállomását. Megfordult és megköszönte Stannek és Ernienek az utat, s a busz eltűnt a látóhatárból.

Ládája súlya miatt lassan elvánszorgott az ajtóig. Kopogott, majd várt, míg kinyitották…