Éppen az ágyamban feküdtem betakarózva, és egy jó kis könyvet olvasgattam, mikor kopogtattak.
- Gyere! - ordítottam ki az ajtóm előtt álló személynek.
- Kész vagy? - a bátyám volt az.
- Én nem megyek le, beteg vagyok - mondtam és az asztal melletti vizes zsepit a homlokomra tettem.
- Jajj, ne hiszitizzél már.. - jött oda és leült az ágyamra.
- De hisztizek! Nem fogok egy egész estét eltölteni, ilyen alakokkal!
- Kénytelen leszel… egyszer amúgy is kibírod.
- Nem lennék kész - néztem rá, ártatlan boci szemekkel és angyalpofival, de nem sikerült meggyőzni.
- A kedvemért..
- Hát.. na jó, de csak mert annyira szeretlek! És most menj ki! - álltam fel az ágyamon.
- Méééért? Láttalak már öltözni - terült el egy hatalmas vigyor az arcán.
- Nyem baj. Most kimész.
- Jójó, siess. Már csak 1 órád van.
- És az alatt szerinted nem leszek kész?
- Előbb azt mondtad, hogy nem.
- Na jól van! Menjél ki!

Hamarosan el is készültem a fürdéssel, hajmosással, és minden egyéb cicomázással.
Előszedtem 1 éve nem használt szandálomat, ami ahhoz képest, hogy ünneplő cipő, jól nézett ki. A ruha is természetesen fekete volt, mint minden más kiegészítő. A bokámig ért, és egy jó nagy vágás ért teljesen a combom feléig. Mind a két kezemen volt necc kesztyű, amiket soha nem vettem le, de egy bűbáj segítségével, még mindig szép állapotban vannak, emellett a bőrömnek se ártanak, pedig már vagy 1 éve biztos megvannak. A nyakamban lógott egy fekete kereszt, ami teljesen leért a mellkasomig. A hajamat kiengedve hagytam, a szememet pedig feketével kifestettem. A legjobban a fülbevalóm tetszett, amiről 4 vékony szál lelógott, és a végükön kis keresztek voltak.

Egy házimanó szólt, hogy induljak a nappaliba, mert megérkeztek a vendégek.
Lépkedtem lefele a lépcsőkön és közben az új sulimról gondolkoztam.
Már a második emeleten tartottam, amikor egy 5 éves forma kislány futott felém.
Mikor észrevett, beszaladt egy oszlop mögé, reménykedve, hogy nem láttam meg. Odamentem az oszlop másik oldalára, leguggoltam, és lágy hangon megszólaltam.
- Mondd csak, ki elől menekülsz?
- Anyu azt mondta, hogy ha spenót lesz vacsorára azt is meg kell ennem!
- Ha előjössz, elmondok neked valamit.
- Megígéred?
- Meg.
A kislány előbújt az oszlop mögül, aranyos rózsaszín ruhája volt, szőke haja két copfban omlott a vállára.
- Elárulom neked… Nem spenót lesz vacsorára - mondtam neki mosolyogva.
- Tényleg? Akkor visszakísérsz, légyszi!
- Persze, éppen én is arra tartok!
Lassan elindultunk, mert kétszer akkorákat léptem mint ő, szóval muszáj volt tartanom a tempót. Mikor leértünk, egyből odaszaladt egy nőhöz, aki felkiáltott örömében.
- Végre megvagy! Már össze-vissza kerestelek! Soha többé ne csinálj ilyet, jó?
- Bocsi anyu. És képzeld, nem spenót lesz a vacsora!
- És magadtól találtál ide vissza?
- Nem, ő hozott! - mutatott a kislány a lépcső irányába.

A nő letette a kislányt, majd kedvesen intett nekem, hogy menjek oda hozzájuk.
- Köszönöm, hogy visszahoztad Lyrát - Lyra.. de szép név. - Nathalia Feel vagyok - mutatkozott be és kezet nyújtott.
- Öhm, én pedig Aletta Taylor.
- Igen, akkor te vagy a Taylor család lánya.
- Igen - próbáltam mosolyogni, de magamban azt a választ adtam volna, hogy "sajnos".
- Hány éves is vagy?
- Idén decemberben leszek 16.

- Anyuuu, ki kell mennem! - szólt közbe a kis Lyra.
- Akkor ne várassuk azt, aminek ki kell jönnie - hajolt le mosolyogva Lyrához. - Nekünk most mennünk kell. Örültem hogy megismertelek, az este folyamán még biztosan találkozunk.
- Biztosan - mosolyogtam.

Körbenéztem a nappaliban, ami felért egy bálteremmel. Anyukám észrevett, és finoman integetett a kezével, hogy én is köszöntsem a vendégeket. Éppen egy idős hölggyel és úrral beszélgetett.
- Nos Edward és Mary, ő itt Aletta - mutatott be anyám, mikor odaértem mellé.
- Üdvözlöm kisasszony - nyújtott kezet az idős férfi. A tartásán, és a mozdulatain látszott, hogy elég jómódú család tagja.
- Szintúgy - mosolyogtam, bár magamban már most elegem volt az egész hajcihőből.
A kézfogást megismételtük a Mary nevezetű hölggyel is. 10 perce beszélgethettem velük, amikor egy kéz a vállamra tévedt.
- Jó napot, elrabolhatnám a kishölgyet egy percre? - a hangjáról felismertem, hogy apám volt az.
- Csak nyugodtan - szólt Mr. Edward, egy cseppet sem takarva azt, ogy unja a társaságomat. Háhh, én is az övét..

- Hova viszel? - kérdeztem útközben.
- Bemutatlak a Malfoy családnak..
- Malfoy? - kérdeztem szemöldökömet felhúzva.
- Az egyik legnemesebb család.. szóval viselkedj normálisan, mert ha nem, akkor annak tudod milyen következményei lesznek.
- Tisztában vagyok vele - vágtam be egy bájvigyort. Erre apám csak egy rosszalló pillantással válaszolt.

- Nos Lucius. Ő itt a lányom, Aletta - mutatott be apám egy nekünk háttal álló férfinak, akinek hosszú világosszőke haja volt. Mire apám a mondat végére ért, a Luciusnak nevezett férfi megfordult.
Éles tekintetétől szinte megremegtem, egyszerűen félelmetes látványt nyújtott hófehér bőre, szürke szemei, és a haja.
- Üdvözölöm kisasszony - jobb kezemet felemelve, egy lágy csókot adott rá, közben a tekintete végig az enyémbe fúdódott - Lucius Malfoy vagyok, örülök, hogy megismerhetem.
- Szintúgy.. - mondtam vissza unottan.
- Ő itt a feleségem, Narcissa - mutatott be egy szintén szőke hajú, gyönyörű nőt. - A fiúnkat pedig Draconak hívják, de ő még nem érkezett meg.
- Értem. Nagyon örülök a találkozásnak. Ha nem gond, én most kimennék kicsit a levegőre, mert szédülök - kicsit savanyúbb képet vágtam be, hogy tényleg azt higgyék rosszul vagyok, majd lassan kigyalogoltam a kertünkben lévő hatalmas tóhoz.
Annak a partján elfeküdtem és figyeltem a csillagos, felhőtlen eget. Új otthonunkat pompásan bevonta a telihold csodálatos fénye.
A teliholdról eszembe jutottak a vérfarkasok, egy kissé megijedtem, de rögtön el is kergettem a fejemből a gondolatot, mert tudtam, hogy ugyan mi lakunk az erdő mellett, de a házra kibocsátott védővarázslatokon még a halálfalók se jutnak át, nem hogy a vérfarkasok.
Nézegettem még egy ideig az eget, amikor valaki felém állt, és mély hangon megszólalt: - Nem fogsz megfázni, ha egész éjjel a nedves füvön fekszel?
A szavakra rögvest felpattantam, és egy ismeretlen szőke fiúval találtam szembe magam. Rakoncátlan vállig érő hajtincsei az arcába lógtak. Be kell vallanom.. nagyon jól nézett ki. Szürke szemeivel végig mért, majd ismételten megszólalt.
- Draco Malfoy vagyok, te pedig..
- Aletta Taylor - fejeztem be helyette a mondatot. Erre csak egy huncut mosolyt kaptam válaszul. - Te is Roxfortba jársz, igaz?
- Igen..
- Akkor rendben van, legalább lesz egy ismerősöm.. Most én inkább visszamegyek, mert már csak pár perc van hátra a vacsoráig.
- Megyek veled.
- Felőlem..

Engem nagyon zavart az a tipikus "kínos csend", ami ránk telepedett, és szerintem őt is, ezért a bejárati ajtónál végre megszólaltam.
- Na és.. milyen zenéket szeretsz?
- Hát rockot, metált, és a punkot is nagyon szeretem.
- Én is így vagyok vele, de emellett én még góthot is hallgatok.
- Azért nem rajongok annyira.
- Nekem viszont a kedvencem. Van a bátyámmal egy zenekarunk, vagyis már nincs, mivel elköltöztünk.. Te játszol valamilyen hangszeren?
- Igen, dobolok. És te?
- Hát én voltam az énekes, emellett én írtam a dalokat, és szóló gitáron is játszom. És az előző pasim tanított kicsit szintetizátorozni.
- Az jó..
Egy ideig még elbeszélgettünk a zenéről, és arról, hogy ő is mindig szeretett volna egy bandában játszani, de a Roxfortban egyetlen olyan stílusú ember sincs, mint mi. Kész öröm..

Az est további része nyugalomban telt. Mint kiderült, Draco azért késett, mert lent a pincében zenélt a bátyámmal, az újdonsült próbatermünkben. Mióta találkoztam vele, már az első pillanatban észrevettem, hogy szörnyen hasonlít egy nagyon közeli ismerősömre.. Michaelre..